Szerdán a Magyar Kupa második fordulójában Kecel a Lajosmizse együttesét fogadta. Az első fordulóban a Kecel a Bácsalmást verte ki a kupából, majd hétvégén Kiskőrösön is nyerni tudtak a szezonnyitón a Keceliek. Így jó előjelekkel futhattak neki a hétközi kupatalálkozónak.

-Hirdetés-

Az összecsapás első nagy helyzetét a 10. percben jegyezhettük fel, amikoris Bajnok Noel kapott egy nagyszerű labdát, mellyel egészen a kapuig roboghatott, de a vendég hálóőr eszén nem tudott túljárni. A 15. percben a vezetést is sikerült megszereznie a hazaiaknak. Bajnok Noel csapott le egy eladott labdára a vendégek térfelén, majd remekül passzolt a középen érkező Kovács Lászlóhoz, aki közelről a hálóba lőtt (1-0).
A 33. percben Árva Zsolt passza után Kiss László lövését védte Engler Antal, a Kecel hálóőre. Ebből a szögletből Rapi Kristóf fejesgólja révén egyenlítettek a vendégek (1-1).

A második játékrész első percében máris újra előnyben lehettek volna a Keceliek: Mindszenti remek passza után Bajnok Noel találta el a felső lécet. Ezek után továbbra is támadásban maradtak a Keceliek és több helyzetet is kidolgoztak, kapufáig is eljutottak, de a győztes gólt nem tudták megszerezni.

Így a mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult és a szabályok értelmében azonnal tizenegyes rúgások következtek.

Herczeg Péter és Juhász Miklós csatája

Keceli részről Horváth Ákos, Sendula Péter, Bleszák Csaba, Engler Antal és Bajnok Noel sem hibázott. A vendégeknél Borsos Csaba, Kiss László, Árva Zsolt és Marton Richárd belőtte a maga büntetőjét, viszont az ötödik ember Simtchatcha Steve kihagyta.

Így a Kecel jutott a Magyar Kupa harmadik fordulójába, melyet augusztus 28-án szerdán rendeznek majd.

Szabó Attila, a Soltvadkert vezetőedzője:
Két-három játékosom hiányzott a kezdőből, így kicsit át kellett alakítanom a csapatot. Bíztam a játékosaimban, hogy meg tudjuk nyerni a meccset. Mi szereztük az első gólt, de úgy láttam, hogy a vendégek nyugodtak meg jobban és ki is tudtak egyenlíteni. Nagyon egyforma volt a játék képe, nekik is és nekünk is voltak helyzeteink. Úgy látszott, hogy aki a második félidőben gólt szerez, az meg is nyeri a találkozót. Végül nem esett gól, a büntetőknél mi tudtunk jobban összpontosítani, amivel továbbjutottunk a harmadik fordulóba, ahol mindent meg fogunk tenni a főtáblára kerülésért.„

Vata Zalán tört előre

Árva Zsolt, a Lajosmizse játékosa:
„Gratulálok a hazai csapatnak. Úgy gondolom, ez egy igazi kupacsata volt. A mérkőzés képe alapján mindkét fél elégedett lehet, gólt is rúgott és helyzeteket is kialakítottak. A szerencse végül a Kecel csapatának kedvezett. Sok sikert kívánok a Kecelnek a következő bajnoki fordulóra, és kívánom, hogy az országos főtáblára jusson a Kecel.”

Tehát a második fordulóban a Soltvadkert együttesének kedvezett a fortuna, így ők játék nélkül jutottak be a harmadik fordulóba. A Kiskőrös együttese pedig Kalocsán vendégeskedett, ahol végül a Kőrösiek győztek 3-1-re. Petrovics Kevin kétszer és Eugene Salami egyszer volt eredményes a találkozón.

B.D