A megye első osztályú bajnokság 2019/2020-as idényének 2. fordulójában az Akasztó a bajnoki címre is esélyes Jánoshalmát fogadta. Az Akasztó az elmúlt fordulóban Harta ellen 4-3-as vereséget szenvedett, míg a Jánoshalma szabadnappal nyitott. 

Az első félidőben a két hazai gólon kívül mást nem igazán tudtunk feljegyezni. Az Akasztó jól védekezett, helyzetekig is eljutott. A Jánoshalma nem igazán tudta az akaratát ráerőltetni a hazaiakra. Az első hazai találatnál Szabó Zsolt iramodott meg a jobb oldalon, majd több védőt is lerázva magáról egészen a kapuig vitte a labdát, mely után a kijövő kapus mellett higgadtan gurította el a lasztit (1-0). Az első félidő hajrájában újabb gólt értek el a hazaiak, amikor is egy előreívelt labda után újra Szabó Zsolt volt a főszereplő, hiszen a kijövő kapus felett átpöckölte a lasztit, amellyel már kettővel mentek a hazaiak. 

Szabó Zsolt triplázott a találkozón
-Hirdetés-

A második játékrészben sokáig a mezőnyben folyt a játék majd egy szöglet után megszerezték a szépítést a vendégek. A szöglet után Balázs Dávid fejelt a hazai kapuba (2-1). Ezek után két bravúrt is be kellett mutatni Tóth Patriknak, az akasztóiak fiatal kapusának. Majd egy érvénytelenített találatot is szereztek a vendégek. Aztán a találkozó vége felé ismét jött Szabó Zsolt. Akkor is csakúgy, mint az első góljánál a jobb oldalon futott el három védőt is lerázva, majd a kijövő kapus mellett szépen megemelve a labdát újabb gólt ért el. Ezzel megszerezve saját maga és csapata harmadik gólját. 

Tóth Patrik megint jól védett

A találkozó főszereplője egyértelműen Szabó Zsolt volt a maga három találatával. Érdekesség, hogy a múlt héten Juhász Tamás most pedig Szabó Zsolt szerzett mesterhármast.

 

B.D