December 14-én Kissné Sinkovicz Mariann köszöntőjével kezdték meg az ünnepséget, majd Szimilkóné Icu elénekelte nekünk a Hallelujaht. Ezt kővetően a Római Katolikus Egyház jelenlétével gyújtották meg a harmadik gyertyát az idősebb asszonyok ünnepi dalainak kíséretében.

Léder Kornélia és a Karácsonyi Manók táncolás közben
-Hirdetés-

Újra láthattuk a sok kis piros sapkás gyereket, azaz a Karácsonyi Manók táncát, amit Léder Kornéliának köszönhetünk, hiszen több eseményre újabbnál újabb koreográfiával drukkol elő az ő kis megszokott csapatjával. 18 órától többen átvonultak a Templomba, hogy ott meghallgathassák Újvári Marika Karácsonyi koncertjét. Marika dalától az emberek szívében is melegség honolt, kisebbek s idősebbek egyaránt hallgatták csodás hangját, s elmondhatjuk, hogy ismét csodás koncertet adott.

Újvári Marika koncertje az Római Katolikus templomba

“Ennyi fellépés után elmondhatom, hogy egyre több ismerős arcot látok. Vannak akikkel szorosabb kapcsolatot teremtettem, jó barátok lettünk. Eleinte izgultam, majd egyre kevésbé. Szeretek itt fellépni, hisz úgy érzem otthon vagyok” – lelkesedett Marika.

Ezen a napon sem maradhatott el a forralt bor, a tea… most viszont lángossal kedveskedtek az éhes embereknek. Voltak akik saját sütésű ínyenc falatokkal lepték meg a jelenlévőket: sült alma, sütemények hatalmas választékával. 

A kisebbeket is átjárta a szeretet ünnepe: Kiss Noémi és Horváth Hanga

Igazán csak akkor lett tökéletes ez az este, miután elkezdett esni a hó. Mindenkit ámulatba ejtett a hópelyhek látványa, az egyre fehéredő táj szépsége. A gyerekek élvezték a legjobban. Volt aki egyből a hóba vetette magát és angyalkát csinált. Többen összefogva megépítették az idei év első hóemberét, közben egy-egy hógolyó csatát is vívtak. 

Haza menetel előtt még egy utolsó forró ital

K.E.