Óriási sikerrel zárták 42 órás mindent fogó versenyüket a Pék-tavi horgászok. Több mint 452 kiló halat emeltek szákba illetve mérlegeltek a közel 15 éves múltra visszatekintő hagyományos csapatépítő tréningen.

-Hirdetés-

Tabdi kis gyöngyszemén, a Pék-tavon az idén 24 csapat mérte össze kitartását, tudását és szerencséjét. Minden kifogott hal számított az összeredményben: a pontyok, amurok dupla pontszámmal, míg a ragadozó halak háromszor annyit értek, mint a keszegek, vagy kárászok.

A zseniális szervezés mellett valódi összefogás állt.

Pénteken André, a „holland” vendégelte meg a társaságot egy fantasztikus shoarmás vacsorával, szombaton pedig a csengődi tagok főzték az ebédet. Vasárnap a díjkiosztás előtt pedig chilisbab várta a megéhezett sporthorgászokat, mely hús alapanyaga szintén egy horgásztárs felajánlásából került a bográcsba.

Díjkiosztás előtti ebéd

Az eredményeket pattanásig feszülten várták a pecások, hiszen mindenki szemmel tartotta a másikat, ha jócskán görbült a botvég. És ebben nem volt hiány! Volt olyan csapat, amely több mint 70 kilogramm pontyot és amurt fogott, de nem volt ritka a 30 kiló feletti összsúly sem. Fábián Sándor Tabdi polgármestere – aki gyerekkora óta tagja a Szőlőskert Horgászegyesületnek és szinte minden versenyen nevez – az utolsó éjszaka 6 amurt és két pontyot is partra emelt. Ezek után mondja valaki, hogy nincs hal a tóban – jegyezte meg mosolyogva. A dobogós helyezések között is csupán pár kárásznyi döntött.

Eredményhirdetés

Íme a pontos eredménylista:

  1. Fábián Sándor és Szikszai Tamás 153 316 ponttal
  2. Hrutka Sándor és unokája Mezei Sándor 148 660 ponttal
  3. Haskó Tamás és testvére Attila 119 030 ponttal
  4. Kiss Csaba és Szlama István 108 020 ponttal
  5. Judák Gyula és fia Ifj. Judák Gyula 87 216 ponttal
  6. Kiss László és Rezes Imre 56 140 ponttal
  7. Rózinger István és felesége Mariann 37 630
  8. Németh Árpád és unokája Szebellédi Patrik 23 050 ponttal
  9. Andó Zoltán és Bozó Csaba 18 890 ponttal
  10. Gubán Béla és Antal Jánosné 16 815 ponttal
A nyertes csapatok: Hrutka Sándor és unokája Mezei Sándor , Szikszai Tamás és Fábián Sándor, Haskó Tamás és testvére Attila

A díjazottak természetesen horgászeszközökkel gazdagodtak, melyet a verseny főszponzora, a kiskunhalasi Haldorádó Horgászszaküzlet ajánlott fel. A győzteseknek járó kupákat Nagy Mihály elnök adta át, aki gondos gazda módján felügyeli a komoly haltelepítési gyakorlatot, a környezet tisztán tartását és a horgászrend betartását.

Kérdésünkre elmondta, nagy öröm számára, hogy az itt felnevelkedett generáció ilyen zseniális hangulatú összejöveteleket szervez. Az egyesület vezetése minden efféle kezdeményezésben partner. Az első helyezést elért csapattagoknak ugyanúgy, mint tavaly fürdeniük kellett a “győzelemben” – tehát bele ugrottak a tóba, hogy a nagy izgalom után lehűthessék magukat.

Fábián Sándor & Szikszai Tamás ugrás közben

Ezúton is köszönet illeti a szervezőket, kiemelten Barna Lajost és Nagy Melindát, akik évek óta házigazdájuk e neves eseménynek.

Gratulálunk a versenyzőknek, és a szervezőknek egyaránt!

K.E. & N.M.