2019. július 29 – augusztus 2. között rendezte meg a kiskőrösi János vitéz Látogatóközpont az első táborát Mozgásban maradunk címmel. Kiskőrösi, tabdi, soltvadkerti 6-11 éves gyerekek vettek részt a sportos héten, amikor Trepák Icuék minden napra izgalmas játékos feladatokkal készültek a résztvevőknek. A táborról Icu mesélt a VIRA olvasóknak:

-Hirdetés-

A tábor neve Mozgásban maradunk. Minden napra mozgolódós, sportos tevékenységet állítottunk össze. A tervezett programot, mindjárt az első nap felül kellett írni az előző napi nagy viharnak köszönhetően. A Szabadidő Parkban floorballoztunk volna, de ez lehetetlenné vált. Gyorsan segítséget kértünk és kaptunk is a Petőfi Sándor Művelődési Központtól. Ott kirakóztak, memória játékoztak, játszottak a diákok, megismerték az egész művelődési házat, a színpadon pedig bemutatkoztak egymásnak. Ügyességi játékok is voltak, majd volt két rövidebb filmvetítés is, amelyhez popcornt is kaptunk Sutus Etáék jóvoltából. Később még a hétfői napon – a Győztes Körnek hála – dartsoztak a gyerekek, amit nagyon élveztek.

A Szöllősi tanyán töltötték a keddi napot a táborozók

Kedden a Szöllősi tanyán voltunk. Itt állatsimogató, elrejtett játékok megkeresése, focizás, szarvasok, lovak simogatása várta a gyerekeket, egész napos szaladgálással sportoltak.

Szerdán a János Vitéz Látogatóközpontban töltöttük a délelőttöt, itt hazai pályán vittük őket körbe, hiszen nem mindenki járt még nálunk. Ezt kivétel nélkül nagyon élvezték a gyerekek. Ebéd után Baltás Adrienn c.r.zászlós tartott előadást a kerékpározás szabályairól, rendőrautóba is beülhettek a táborozók, és kockakirakóval játékosan tanulták a KRESZ táblákat. Később a délután folyamán fagyiztunk is, majd a Petőfi Szülőházban Filus Erika mutatta meg nekünk – még az esti hivatalos megnyitó előtt – a János Vitéz kiállítást.

A tábor utolsó napján Soltvadkertre bicikliztek a gyerekek

Csütörtökön a Petőfi Szülőházban és a Szlovák Tájházban töltöttük a napot, ahol a múzeumi kollégák kvíz feladatokkal készültek a gyerekek tudásának bővítésére. Pénteken pedig a soltvadkerti Tavirózsa Családi Fitness és Kalandparkba bicikliztünk át. Bíztunk a szép időben, hiszen kiindulva a hétfőből azért voltak félelmeink, de volt rá B tervünk. Végül az idő nekünk kedvezett, így a rendőrségi előadáson tanultakat hasznosították a gyerekek, és átkerékpároztunk Soltvadkertre.

Hálánkat szeretnénk kifejezni a segítségért és támogatásért:
Győztes Kör
Petőfi Sándor Művelődési Központ és Sutus Etelka
Kiskőrösi Tesco (az egész heti ivóvíz készletért)
Csizovszki László rendőralezredes, kapitányságvezető
Kiskőrösi Rendőrkapitányság
Kiskőrös Város (a számunkra biztosított kisbuszért)
A János Vitéz Látogatóközpont kollegáinak,
KŐRÖSSZOLG Nonprofit Kft.-nek
Podobni Zsuzsanna
Dajka Adrienne

 

DéKá