Minél nyugatabbra megyünk Európában, annál gyakrabban fordul elő, hogy díjazzák, ha valaki önkéntes munkát végez azért a közösségét, melyben él. A megyénkben működő „Nők a Nemzet Jövőjéért” Egyesület többek között azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elismerje azt a munkát, ami sok esetben nincs megfizetve, mert megfizethetetlen. Erre az alapra helyezve 2017. december 7-én 2 fő számára adtak át elismerést az önkéntesen végzett munkáért.

A fiatalabb kategóriában a tázlári Bánné Égető Zsuzsanna vehette át az „Év Megyei Önkéntese” díjat, akit ezúton is köszöntünk. Az átadó ünnepséget a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben tartották. De vajon mi ennek a díjnak a története? — kérdezzük a kitüntetett hölgyet.

Egyszer csak jött az értesítés — kezdi Zsuzsa — hogy kitüntetést kapok. Mint kiderült, művelődési házunk igazgatója, Mártáné Czékus Györgyi talált rá erre a lehetőségre és előterjesztett.

-A tázlári orvosi rendelőben körzeti ápolónő vagy, emellett 2006 óta helyi képviselőtestületi tag. És mi még?
-Amikor teszem a mindennapi feladataimat, mindig arra törekszem, hogy minél tökéletesebben tudjam ellátni a munkámat, a vállalt feladataimat. A hivatásom már maga egy szolgálat, melyet igyekszem szívből végezni, mindenkinek a rendelkezésére állni, segíteni. A közösségi programok, rendezvények szervezése, a személyes megszólítások az emberek lelkesítése, mozgósítása, összefogása egy közösségbe szintén nagy hitet és akarást kíván. Öröm segítőket gyűjteni magam köré, akik szintén segítőket szerveznek, a körforgásban pedig nincs megállás csak folyton folyvást tenni akarás. Református temetőgondnokként is olyan közösségi munkát szervezek, amivel egy sírkert gondozottságát, ápoltságát őrizzük, mindenki megelégedettségére.

-A polgármester feleségének lenni mennyire szolgálat?
-(Mosoly) Férjem 2014 óta a község polgármestere. Az biztos, hogy nehezebbé vált az életünk. Hogy miért is? A vállalt feladatainknak igyekszünk férjemmel eleget tenni. Települési elöljáróhoz méltón úgy kell végeznünk a mindennapi munkánkat, hogy arról bármikor számot is tudjunk adni. Amikor pedig nem a saját vagyonodat gyarapítod, hanem a közösségért teszel és annak gyarapodásáért őszintén küzdesz, akkor azt már talán szolgálatnak is lehet nevezni. Mint minden más szorgos ember, mi is sokat dolgozunk. Néha bánatunk is van, de sokkal-sokkal több az örömünk! Jó tázlárinak lenni, békesség a nap végén a családhoz hazatérni, gyermekeinkkel együtt lenni, megelégedett házasságban élni, Istenre hagyatkozni.

-Tázlárnak, a tázlári embereknek különös varázsuk van. Ezt vadkertiként évtizedek óta tapasztalom, lévén ott a varázs szinte a szemem előtt tűnt el. Mit kell tenni ezért a varázsért, hogy megmaradjon?
-Manapság minden értékmegőrzésért vagy értékteremtésért sokat kell tenni! Először is be kell gyűjteni, tovább kell fejleszteni és meg kell osztani a jó ötleteket. Ebben segítenek a személyes beszélgetések, a közösségi programok és az internetes közösségi oldalak. Elvem az, hogy legyünk otthon Tázláron! Valljuk magunkénak a településünket, és ha együtt lélegzünk vele a munkánk gyümölcsi is más ízűvé válik. Ez vonatkozik mind a faluközpontra, mind Felsőtelepre, mind pedig a tanyavilágra. Ezzel a mottóval szervezzük évek óta a közösségi életet, mely megnyilvánul a fesztiválokban és a kis eseményekben egyaránt. Egyre több ember nyílik meg és teszi hozzá saját ötleteit — a faluért.

-Mi a közelmúlt legnagyobb élménye?
-A karácsonyi kántálás mindenképpen! Jóhangú felnőttekkel jártuk a falut és karácsonyi énekeket énekeltünk, itt-ott megállva az utcán. Az emberek tudták és vártak minket: hol négyen, hol huszonnégyen… így köszöntöttük az ünnepet. Ami maradandó jó ötlet (a sok szép dekoráció és egyszerű látványelem mellett), az a központban álló üzenőfa. A parkban bárki megnézheti és elolvashatja a rajta lévő szép gondolatokat. Ezzel még jobbak lehetünk — egymás előtt és egymás felé.

Káposzta Lajos