2018. április 14-én 16 órai kezdettel a tázlári Művelődési Házban a 10 éves jubileumát ünneplő Tűzfátyol Hastánc Csoport Gáláján vehettünk részt. A csoport alapítója Kónyáné Zsuzsi 10 éve vezeti a csoportot, szervezi fellépéseiket. A vendégek között tiszteletét tette Bán Róbert polgármester úr, Bánné Égető Zsuzsanna önkormányzati képviselő és Takó Gábor alpolgármester is.

10 év bizony nagyon sok idő egy csoport életében, sok minden történik ennyi év alatt, de mégis a legszebb az, hogy ma itt vannak és együtt ünneplik kicsikkel és nagyokkal, családjaikkal, barátaikkal ezt a szép évfordulót.

Tekintsünk vissza a múltba, hogy hogyan is kezdődött itt Tázláron a hastánc, Kónyáné Zsuzsi gondolatait tolmácsolom most Önöknek: 2007. októbere, ez volt a kezdet, hogy itt a kultúrházban is megismerjék a hastáncot. Én akkor már 8 éve foglalkoztam ezzel a nőies, de hazánkban nem megszokott táncformával. 1999-ben és 2000-ben Kiskunhalasra a Tiszti Klubba jártam, Vedelek Zita hastáncművész kezdő és haladó óráira, majd később oktató és videó anyagokkal képeztem tovább magam. 2009-től 3 évig Jászszentlászlón és Bócsán is volt csoportom, akik az előző Gálán be is mutatták tudásukat. A 10 év alatt 5 nagy Gála műsort adtak, ahol a folyamatos fejlődést és az új technikákat is megcsodálhatta a közönség. A kezdetek óta 12 gyermek is született hastáncos hölgyek családjába, tehát az utánpótlás is adott. A sok-sok év alatt többen és többek lettünk, sok mindent átéltünk, de működik a csoportunk és elfogadjuk, szeretjük egymást.

A legfiatalabbakból álló kis csoportunk is fellépett. Ők 2016. szeptemberében kezdték a hastáncot. Nagyon ügyesek és lelkesek. Az órákon jól érzik magukat, főleg amikor a nagyokkal együtt táncolhatnak.

A csoportunk tagjai, akik a gálaműsort adták: Kónyáné Zsuzsi, Bak Szilvia, Horváth Kriszta, Kazi Tamara, Kónya Adrienn, Kónyáné Petróczi Beáta, Martinné Horváth Anita, Mezeiné Kovács Melinda, Nagy Laura, Ozsvárt Luca, Soós Klaudia, Varga Noémi, és a kicsik: Ács Fanni, Bálint Barbara, Fábián Zora, Mezei Léna, Takó Szandra, Varga Csenge.

A Műsor végeztével finom vacsorára hívták a fellépőket és a vendégeiket, majd folytatódott a tánc egy fergeteges buli keretében Dj Majorral.

-Dusy-