Az esős időjárás ellenére is remek hangulatban telt a Tázlári Juniális, melyet június 9-én a sportpályán rendeztek meg.

Az egész napos rendezvényre nagyon sok, színes programmal készültek a szervezők. A vihar idején a nagy sátor biztosított helyszínt, de kora délután már a napsütést élvezhették a résztvevők. A programok mellett finom ebéddel is készültek a látogatók örömére.

Délelőtt az ünnepélyes megnyitó után az általános iskolások műsoraival kezdődtek a programok, és késő este, DJ Major gondoskodott a jó hangulatról, akivel a rendezvény zárult.

A nap folyamán gyermek szépségversenyre nevezhettek be az apróbbak, ahol különböző korosztályok szerint osztották ki a díjakat. Emellett csokiszökőkút, trambulin, arcfestés és még sok más szórakozási lehetőség állt a gyermekek rendelkezésére.

A felnőttek is versenyezhettek, mégpedig sörivó verseny keretein belül, tombolasorsolással pedig értékes nyereményekhez juthattak. Estefelé a Rumba Gitana és a Kredenc együttes szórakoztatta a sportpályára kilátogatókat.

O.S.