Minden szülő legrosszabb rémálma, hogy elveszíti gyermekét. Az ilyen helyzetekbe még belegondolni is szörnyű.

Igaz történetünk egy olyan tatabányai születésű 14 éves fiúról szól, aki egy különleges sportot választott magának, a tájfutást. Többször volt már ilyen futáson, így sokadik alkalommal vett részt 2018. április 14-én az Országos tájfutó versenyen, Bugac-Szank-Bócsa útvonalon több társával együtt. Azonban míg mindenki visszatért a futásból 16 órára, Krajcár Tamás nem. Edzője is értetlenül állt a dolog előtt, hiszen nemhogy nem ért vissza, még be sem csekkolt a különböző pontokon. Mire feleszméltek mi is történhetett valójában, azonnal riasztottak mindenkit és megkezdték a fiú keresését. Azonnali segítségükre voltak a tázlári polgárőrök is.

„Éppen az éjszakai polgárőr szolgálatunk kezdetén voltunk Tímár Ferencnével és Torma Istvánnéval, amikor egy számunkra teljesen idegen autó állt meg mellettünk az utcán. Kiugrott belőle egy férfi és odajött hozzánk. A segítségünket kérte és elmondta, hogy egy tájfutó gyermek eltűnt, mint utólag kiderült a srác edzője volt. Ki sem szálltunk az autóból, hanem rögtön indultunk, hiszen minden perc számított és követtük őt a Bócsa bekötőig, ahol is volt a kiindulópont. Mire odaértünk addigra körülbelül 40 fő jött össze, voltak köztük civilek, vadászok, tájfutók, bócsai kollégák és rendőrök is. Mindenki kapott személyleírást és egy tájfutásos térképet, amit elmagyaráztak hogyan kell használni, tájékozódni rajta. Körülbelül 34 ponton kellett csekkolni és tovább futni a versenyzőknek.
A térképet követve, földesutakon Tázlár-Szank irányában indultunk útnak teli aggodalmakkal és reménnyel, hátha előkerül Tamás. Útkereszteződésben találtuk magunkat, kiszálltunk és figyeltük a nyomokat. Láttuk a friss lábnyomokat és megérzéseinkre hagyatkozva annak irányába folytattuk tovább a keresést. Messzelátó zseblámpákkal egyikünk jobbról, másikunk balról és a kocsi reflektorával együtt világítottuk be az erdőaljakat
. Sajnos vagy nem sajnos, nekünk minden eshetőségre fel kell készülnünk az eltűnt személy kapcsán, kapott-e sokkot, bepánikolt-e, kóborló kutyák nem támadták-e meg, … stb.
Továbbra is figyeltük a nyomokat, mígnem tőlünk kb. 50 méterre fénycsíkokat láttunk. Először azt hittük, hogy a bócsai kollégák vagy azok, akik a fiút keresik. Közelebb érvén láttuk a leírás alapján, hogy Tamás az.
Megálltunk, kiszálltunk és rögtön láttuk, hogy az ijedségen és a kimerültségen kívül nem esett semmi baja. Akkor, abban a pillanatban egy hatalmas kő esett le mindannyiunk szívéről. A megtalálás pillanata semmihez sem fogható, ezt szavakba önteni nem lehet, csak az tudja aki átélte… mindhárman anyák vagyunk.
Mondtuk neki, hogy szállj be a kocsiba, téged keres mindenki és mi azért jöttünk, hogy elvigyünk az edződhöz és a többiekhez. Ő pedig nem száll be – sugallta felénk, hiszen az ő számára mi idegenek vagyunk. Így felhívtam az edzőt, örömmel tudattam vele, hogy Tamás jól van, de nem akar velünk jönni – így edzője unszolására végül beadta a derekát. Apukája és a versenytársai is nagyon várták már érkezésünket. Az egyik soltvadkerti rendőr kocsijában volt egy banán, amit odaadott a fiúnak, hogy egye meg – erre is úgy kellett rávenni. Utólag kiderült az is, hogy a GPS-e elromlott és ezért nem tudott tájékozódni a gyermek.

Mintha csak tegnap lett volna ez az egész, örökre nyomott hagyott bennünk. “ – mesélte el nekünk Major Istvánné.

Tázlár központjától 14 km-re találták meg Szank határában, este fél 12 körül Tamást.
Az eset után a két soltvadkerti rendőr jegyzőkönyve alapján a Kiskőrösi Rendőrkapitányság terjesztette fel a kitüntetést Kecskemétre, ahol Dávid Károly rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, címzetes egyetemi docens, Bács-Kiskun megyei Rendőr-Főkapitányság vezetőjétől vehették át kitüntetésüket, oklevelüket és jutalmukat polgárőreink az eltűnt gyermek felkutatásáért.
Minden jó, ha a vége jó. De ez sajnos nem minden esetben végződik “happy end”-el. Ma Magyarországon több, mint 10 ezer az eltűnt személyek száma és ez évről évre csak nő.

Büszke vagyok, hogy ilyen védelmezőink vannak! Sok erőt és kitartást kívánunk nekik a továbbiakban is!

-Dusy-