„Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben.”Petőfi Sándor

A nemzeti ünnepnapot megelőző napon, március 14.-én a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola sportcsarnokát megtöltötték a diákok, s a tanulók egy része rendhagyó, különleges ünnepi műsorral készült a többi diáknak, és az iskola pedagógusainak. A fiatalok hetek óta készültek az eseményre, és az előadás nagyon jól sikerült, melyet Kaposvári Éva és Maczelka Mária Gmoser István tanárok szerveztek.

Szentgyörgyiné Szlovák Mária intézményvezető

A műsor nagyon színes volt, a közönség láthatott fúvószenét, néptáncot, éneket és  irodalmi előadást. A középiskolások hangszeren játszó tanulóiból összeállt Kevi Zenekar” –melynek alapja Kiskőrös Város Fúvószenekara– nyitotta meg, majd Lehoczki Tamara szavalata, és Bárány Dániel éneke következett.

Kiskőrösi Néptáncegyüttes is műsort adott az ünnepségen

A gimnázium néptáncos tanulói mutatták be tánctudásukat, Mezőségi táncokkal színesítve az előadást. A táncot a 11. évfolyamos magyar spec. csoport irodalmi műsora követte, melynek tagjai: Engi Krisztina, Hubert Emese, Káplár Nikol, Barna Dorina, Simon Vivien, Szappanos Tamás, és Farkas Viktor voltak. A műsort a Harangvirág Óvodások is megtekintették.

“Kevi zenekar” is bemutatta fiatal tehetségeit

Látványos tánccal készült a 10. Sz és 9.D osztály, majd Sávics Hilda és Bárány Dániel énekelt a közönségnek. A Szózat után a zenekar zárta az ünnepséget. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a műsorról, ugyanis talán első ilyen alkalom volt, hogy az iskola ennyire változatos műsorral készült az 1848-as Magyar Forradalom megemlékezéseként.

T.R.