A Bács-Kiskun megye közepén található Kiskőrösi Kistérség legmeghatározóbb települése Kiskőrös, egykori és jelenlegi járási székhely.

-Hirdetés-

A gazdag múltra visszatekintő kisváros területe már a XV. századtól bizonyosan lakott volt, azonban a török dúlás nyomán hosszú időre elnéptelenedett. A felszabadító háborúk után a Wattay-család birtokaként került sor az 1718-as újratelepítésre, mikor is felvidéki szlovák telepesek érkeztek, akik munkájukkal, szorgalmukkal, kitartásukkal új életet hoztak a lakosait vesztett pusztába. Az ezt követő évszázadok fejlődéstörténete során Kiskőrös előbb mezőváros, majd nagyközség, járási székhely, végül 1973 óta városi ranggal rendelkező településként fontos szerepet tölt be a Dél-Alföldön.

Petőfi Sándor szülővárosa 1890 óta ápolja legnagyobb fiának kultuszát, “a nádfedeles házikó” pedig igazi zarándokhelyként funkcionál napjainkban is. 1815 óta hagyományosan szőlőtermelő vidék, mely a századforduló óta az Alföldi borrégió jelentős városa, könnyű homoki borai méltán népszerűek az egész országban.

Kiskőrös város 2018 május 18. és 2019. május 18. között, egy éven keresztül ünnepli fennállásának 300. évfordulóját. A programsorozat nemrégiben útjára indult, melynek célja Kiskőrös város alapításának megünneplése, a település őseiről és örökségéről történő méltó megemlékezés jegyében. 

Csak az emlékév kapcsán több, mint 100 esemény várható, mellyel szeretnék az utókornak hagyatékul átadni őseik emlékét. A városi nagyobb rendezvényeken túl számos kísérő és önálló rendezvény is helyet kapott a jubileumi év programsorozatában. 

A rendezvény egyik ilyen kísérő eleme volt a Kiskőrös történetét bemutató 560 oldalas, 1700 képpel színesített, tudományos igényességű könyv is, mely már kapható a város könyvesboltjaiban (Laták, Csepi) és intézményeiben (János Vitéz Látogatóközpont, Petőfi Sándor Városi Könyvtár) is.

Az emlékév legújabb attrakciója egy hatalmas Kiskőrös felirat a város központjában, melynek Takáts Géza és Szlama Hajnalka voltak az ötletgazdái. 2018. május 25-én pénteken meg is érkeztek  az alumíniumból készült fémszerkezetes betűk, melyek őszig díszítik majd a városközpontot. A beruházás Kiskőrös Város Önkormányzatának közreműködésével a habbetu.hu kivitelezésével valósult meg.

Kutyifa Ilona