„Egyetlen kaktusz sincs úgy tele tövissel, hogy ne férne el rajta virág.”

-Hirdetés-

Mikor mondták, hogy július 1-én várnak egy kaktuszbemutatóra a Csokonai utca 37. alá, gondoltam, jól van, legalább megismerhetek pár cserépbe ültetett szúrós csodát pár négyzetméteren. De az előítéleteim szépen pofára ejtettek.

Leesett az állam, mikor a Petróczi család körbevezetett a kaktuszbirodalmukban, mely közel 1600 m2-en terül el. Kaktusz mindenütt mérhetetlen mennyiségben, a házban, a kertben, a padláson, asztalokon, földben és az immáron múzeumnak nevezett hangulatos építményben. Azt gondolnánk, hogy ez a növény igénytelen, nő, mint a gomba. Pedig korántsem így van. Fontos a megfelelő öntözés, a föld, amibe ültetjük és a szeretet, amivel tápláljuk. Itt minden egyes példány gondoskodásról tesz tanúbizonyságot. Amiről mások lemondtak volna, Petrócziné Nosza Piroska és családja virágzóvá tette. A gyerekek, Bence és Máté ebben nőttek fel. Ők nem virtuális világban élnek, hanem ültetnek, nevelnek és megfigyelnek…nem kötelességből, hanem érdeklődésből.

A kaktuszszeretet Piroska egyik fiától ered, aki egyszer egyet hazavitt, mostanra pedig több ezer lett belőle. Van köztük gyógyhatású, öreg, fiatal, híres gyűjtőktől való. A múzeumban mindegyiknek van emléke, melyet a család örömmel idéz fel.

A kaktuszmúzeum ajtaját ünnepélyesen megnyitotta Domonyi László Polgármester Úr a július 1-ei nappal. Érdekesség még, hogy hazánkban Vácrátóton van számos kaktuszfaj, de Kiskőrösön a Csokonai utcában még annál is több van. Innentől kezdve a nap minden szakában látogatható a múzeum a kedves érdeklődők számára és jó hír, hogy vásárolni is lehet.

K.Sz.