Amikor Kónya Ilona védőnő elment GYESre, helyét egy fiatal lány vette át, Farkas Gizella Hajnalka. Már a legelején szimpatikus volt az anyukák számára. Ahogy teltek az évek, méginkább belopta magát mindenki szívébe. A védőnő és szülő kapcsolatnál jóval több alakult ki sokaknál – igaz barátságok szövődtek. Kis közösségünk aktív és szeretetteljes tagja lett.

Farkas Gizella Hajnalka
-Hirdetés-

Mindannyian nagyon sajnáltuk, hogy 3 éves munkamegbízatása lejárt, így el kell mennie. A szülői közösség kitalálta, hogy utolsó munkanapja előtt meglepjük a fiatal védőnőt, így majd nem sejt semmit – ez március 28-a délután volt. Helyszínnek a helyi Művelődési ház kistermét választottuk. Sokan gyűltünk össze, átsétáltunk lopakodva a tanácsadó terem elé, s mindannyian énekeltünk neki hangosan.
Ő kijött meglepődve és sírva örömében és bánatában egyaránt. Amerre néztem, szinte mindenki arcáról legördültek a könnyek, beleértve magamat is, nagyon meghitt és bensőséges volt az egész.

Vissza a Művelődési házba

Mire nem jó ugyebár az internet, azon belül is a facebook, ahol külön csoport jött létre természetesen nélküle. Itt mentek azok az írogatások, hogy kinek milyen ötlete támad a nagy meglepit illetően. Nagy összhangban, valaki felvetésére lett egy kicsikről szóló fényképes album, egy gyönyörű orchidea, valamint nem utolsó sorban önkéntes adomány (Hiszen megtudtuk, hogy ahova költözik szinte mindene megvan, kivéve egy hűtőt).

Meglepetés emlékalbum

Kértem, hogy meséljen nekünk, hogy érezte itt magát, vannak-e emlékezetes pillanatai, miket újított védőnőként?
A főiskola befejeztével és a nyelvvizsgám megszerzésével egy időben kaptam meg a lehetőséget, hogy Tázláron védőnőként helyettesítsek. Akkor nekem ez egy hatalmas nagy feladatnak tűnt, beépíteni az eddig tanultakat, bánni az emberekkel és a gyerekekkel. Persze tudjuk az élet teljesen más, mint ahogyan a könyvekben ezt megírják… Amikor elkezdtem a pályafutásom, nem gondoltam bele igazán, hogy mit is jelent védőnőnek lenni, hogy milyen komoly felelősség és mégis mennyire sokrétű és egyben különleges hivatás is ez. Lehetőségem nyílt a programok szervezésére, és szó szerint kinyílt a világ előttem. Kihívásként éltem meg ezt a lehetőséget, igyekeztem megbírkózni a feladattal szépen, lassan. Ami így visszagondolva nem is volt annyira nehéz, mert ilyen nyitott emberek közé könnyű volt beilleszkedni.

Városban nőttem fel a kis családommal, de tanyasi életet éltünk, nem igazán vettünk részt a városi programokban. Bár engem nagyon is vonzottak a közösségi rendezvények. Tázlárra pedig második otthonként tekintek, olyan mértékű szeretetet, összefogást és odaadást tapasztalhattam meg, amit máshol nem. Itt tanultam meg, hogy milyen fontos az, hogy az emberek számíthatnak egymásra, és hogy milyen hatalmas erővel bír az ember mosolya. Hogy egy nehéz nap után milyen sokat jelent egy csillogó szempár, egy gyermek kedves mosolya vagy őszinte ölelése. Nagyon jól éreztem magam itt a faluban, kellemes érzés, hogy egy ilyen közösség részese lehettem.
Emlékezetes pillanatként marad meg számomra minden egyes közös díszítés a falu programjaira. A tojásfa állítás, húsvétolás, locsolkodás, májusfa állítás, gyermeknap, juniális, parkrendezés-díszítés, virágosítás és még sorolhatnám. Még a helyi futballcsapattal is együtt focizhattam.
Védőnőként igyekeztem az előző védőnő hagyományait is követni, illetve újítani programokat a babáknak és a mamáknak egyaránt. A baba-mama klub keretein belül farsangot, mikulásozást, anyatejes világnapot, ruhabörzét és játszóterezést szerveztünk. Többnyire eljöttek a szülők és gyermekeik az ilyen kedves kis alkalmakra. Úgy gondolom, hogy nagyon megérte, látni a boldog kis arcokat és, hogy ily módon hozzájárultam a közösség építéséhez.

Emlékezetes pillanatok:
-Én: Jajj , milyen szép ez a gyűrű (a 200ft-os automatából)
-Kisfiú: Neked adom, elviheted.
-Én: Jajj, de aranyos vagy, nem viszem el köszönöm, de add oda olyannak, akit szeretsz!
-Kisfiú: (gondolkodik) De én téged is szeretlek!

A védőnéni a játszótéren, gyerekek az óvoda udvarán:
Odaszaladnak a kerítéshez a gyerekek…
-Kisfiú: Szia védőnéni!
-Én: Szia!
-Kisfiú mondja a kislánynak “Ő ám az én védőnénim!”
-Kislány: “Hé, nem is igaz, Ő az én védőnénim!” Majd konkrétan összevesztek, mire megnyugtattam őket, hogy mindenkinek a védőnénije vagyok.

Emlékezetes pillanat még, mikor a pelenkát kibontom, és láss csodát éppen akkor indult be a bélrendszer ürítés – mikor máskor? … és hát kakis lettem.

A kislányt a nevén szólítottam, erre majdnem megsértődött és ezt válaszolta:
“Nem, én Tyityamitya vagyok!”

A véradás szervezését is önkéntesen elvállaltam 2017-ben, és immáron hagyományként szervezem továbbra is a jótékonysági véradós bált a gyermekek javára.
Ezúton szeretném megköszönni ezt a mérhetetlenül sok segítséget, bátorítást, és kedvességet amit tőletek kaptam. A megszervezett búcsúztató különleges emlékként marad meg számomra.
Szeretem Tázlárt úgy, ahogy van!

“Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél.” (Victor Hugo)

Útját Jászszentlászlón folytatja tovább, amihez mindannyian sok sikert kívánunk neki!

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (95 db kép)