A hagyományos Petőfi szavalóverseny április 5-én került megrendezésre Kiskőrösön. Petőfi Sándor A Tisza című versével és – Ady Endre halálának 100. évfordulójára emlékezve – egy szabadon választott Ady verssel készültek a gyerekek.

-Hirdetés-

Kovács Lajosné, Dr. Filus Erika és Turán Istvánné értékelték a verseket. Nehéz feladat volt a döntéshozás, olyannyira, hogy két különdíj is kiosztásra került.

Több mint tíz éve minden évben megrendezésre kerülő művészeti verseny a KEVI művészetek munkaközösségének köszönhető. Az idei évben természet témakörben készültek rajzok, de a népdal és a versmondó versenynek is ez adta a tárgyát. Az ünnepélyes díjátadóra és kiállítás megnyitóra április 5-én került sor a Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeumban. A kiállítást Szentgyörgyiné Szlovák Mária intézményvezető nyitotta meg. A közel 150 pályamunkát Babucsikné Zeikfalvy Anna és Cserményi Boglárka díjazta. A bemutatón nemcsak a képeket tekinthették meg a jelenlévők, de ízelítőt kaptak a másik két műfajból is.

A művészeti verseny lebonyolításában nagy szerepe volt Bartháné Szalai Ildikó, Maczelka Mária, Fodorné Faragó Krisztina és Fodor Tamás pedagógusoknak.

A szavalóverseny díjazottjai:

5-6. évfolyam
1. Fodor Dorka
2. Kerényi Jázmin
3. Nagy Zétény

7-8. évfolyam
1. Kubas Panna Eleonóra
2. Lakatos Fiorella
3. Weiszhaupt Lili
Különdíjasok: Markó Boglárka és Suhajda Csenge

A rajzpályázat nyertesei:

Alsó osztályosok
1. Mlinkó Molli
2. Király Emese
3. Szabadi Csenge

Felső osztályosok
1. Batiz Blanka Bianka
2. Pszota Csongor
3. Pecznyik Fanni

Középiskolások
1. Németh Nóra
2. Hubert Emese Kata
3. Szebellédi Gréta

Óvodások
1. Furák Eszter
2. Sámel Dorina
3. Büki Borka
Különdíj: Szász Hanna

A népdal éneklési verseny díjazottjait korábbi cikkünkben olvashatják.

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)