Az akasztói Szent István utcában található egészségház a hatvanas évek végén lett engedélyezve és 1972-ben készült el az emeleti részen három szolgálati lakással. Az eltelt több évtized alatt az épületen nem hajtottak végre komoly felújítást, így annak állapota már nem nagyon felelt meg a mai kor követelményeinek.
Az önkormányzat a TOP-4.1.1-15-BK1-2016-00022 azonosítószámú „Egészségház felújítása” című projektre adott be sikeres pályázatot. A település az egészségház felújítására 80 millió forint támogatást nyert el, melyhez közel 24 millió forint önerőt is biztosított. A mintegy 104 millió forintos munkálatok végeztével a felújított egészségház ünnepélyes átadására április 29-én került sor. Az eseményen a Solti Ifjúsági Fúvószenekar várta az érdeklődőket térzenével, Fuchs Attila karnagy vezetésével. Az átadó ünnepséget megtisztelte jelenlétéve Font Sándor országgyűlési képviselő és Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke. A felújított egészségház épületét a helyi Római Katolikus plébános, Kiss István áldotta meg.
A polgármester Suhajda Antal elmondta, hogy a beruházás megvalósulásához összehangolt munkára volt szükség, mely a képviselő-testület előrelátó, jó döntésével kezdődött. Köszönetet mondott a konzorciumi partnerként közreműködő Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnak a TOP-os pályázatok koordinációjáért, a pályázatírás, projekt menedzsment, projekt nyilvánosság tevékenységekért. Az engedélyes és kiviteli tervek, rehabilitációs szakmérnök, energia tanúsítványok, műszaki ellenőrzés munkáiért, nem utolsó sorban pedig a Paint Trend Kft-nek az igényes kivitelezésért és a felajánlott plusz munkákért.
Kiemelte, hogy köszönet a Doktornőnek, asszisztenseknek és a védőnőnek a türelméért, és azért, hogy a munkálatok egész ideje alatt, a megváltozott körülmények között a betegellátást zökkenőmentesen biztosítani tudták. Az akadálymentesített orvosi rendelő átadása alkalmából az itt dolgozóknak kívánta, hogy legyen erejük harcolni az egészségügy feszítő gondjainak megoldásáért és a település betegeinek gyógyításáért. Mindehhez kívánt erőt, egészséget és gyógyító munkájukhoz lelkesítő eredményeket.

Így készült az egészségház 1972-ben…
…és ilyen lett az egészségház a mostani átadó ünnepségre.
-Hirdetés-

Ünnep volt ez a nap a község életében, mely egy előírásnak megfelelően elkészített, akadálymentesített orvosi rendelővel gazdagodott. Az önkormányzat tulajdonában álló orvosi rendelő 47 évvel ezelőtt épült. Az egészségház felújítása építési kivitelezési munkáinak elvégzését a kapcsolódó munkákkal együtt 673,82 m2 alapterületen végeztek el. A földszinten a beruházás hidegburkolat cserét, akadálymentes vizesblokk és rámpa kialakítás, valamint nyílászáró cserét érintett.
Az emeleten két szolgálati lakás és irattár került felújításra. Az emeleti helységek teljes egészében újra lettek szerelve a fűtés, víz és elektromos hálózattal. Az épületre hagyományos ács szerkezetű, 30°-os hajlásszögű, kétállószékes, körbe kontyolt nyeregtető került cserépfedéssel a korábbi lapostető helyett.
Megújult a gépészeti térben lévő kazán is, ami által az épület fűtését egy korszerű, kondenzációs kazán látja el a továbbiakban. Külső megjelenésében is megújult az épület, mert hőszigetelést és színezést kapott, így egy igazán impozáns épületté vált az egészségház.

Meg kell említeni, hogy a kivitelezési munkálatokat a legkedvezőbb árajánlatot adó Paint Trend Kft. végezte el, akiken kívül még jelentkezett a beruházásra a Konstruktív-B Kft. és a Generál Centrál Építőipari és Kereskedelmi Kft. A helyi kivitelező cég a munkálatokat jó minőségben és az előírt határidőn belül végezte el.
(A képgalériában látható archív képek az épület 1972-ben történt átadó ünnepsége alkalmával készültek).

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)