Ötödik alkalommal rendezték meg 2019. május 18-án az Izsáki Futó, Főzős és Lovas Majálist, amely ezúttal hagyományőrző programokkal is kibővült. A Tegyünk Izsákért Egyesület és az Izsák Város Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálata szervezésében zajlott a XII. Kolon Kupa Futóverseny – IV. Kolon Félmaraton. A majális főszervezője, Izsák Város Önkormányzata, az V. Pörköltfőző Versenyt rendezte meg. A Magyar Lovas Szövetség Távlovagló és Távhajtó Szakága a VII. Kolon Kupa elnevezésű OB.2 Távlovagló és Távhajtó versenyt hozta Izsákra. A Honvédelmi Sportszövetség támogatása jóvoltából az idei évben először és remélhetően hagyományteremtő jelleggel került sor a hagyományőrző programokra.

-Hirdetés-

A Kolon Kupa Futóversenyen az eddigi versenyekhez hasonlóan minden korosztály rajthoz állhatott valamilyen távon. Óvodásoknak 300 m-es ovis-futam, az alsó tagozatosok számára a 800 m, valamint nyolc korcsoportban 2500 és 5000 m, továbbá 10 km és félmaraton távokon lehetett indulni. Az idei verseny is része a Bács-KisRUN 2019 versenysorozatnak, amelyben, a térségünkben megrendezésre kerülő nyolc félmaratont foglalja magába. A jó szervezés és körültekintő frissítés mellett zajlott futóversenyen több mint négyszáz futó állt rajthoz. Korcsoportonként az első három helyezett részesült díjazásban, valamint a két leghosszabb táv résztvevői egyedi befutó érmet kaptak ajándékba. A verseny részletes eredményei a Kolon Futóklub honlapján érhető el.A pörköltfőző versenyen, legalább háromfős csapatok mérték össze tudásukat. A rendezőség csapatonként öt kilogramm marha-, vagy birkahúst, valamint sörpaddal felszerelt főzőhelyet biztosított. A főzéshez szükséges további eszközöket és anyagokat a versenyzők hozták magukkal. A verseny 72 indulójából 26 választott birkahúst.

A 20 órai ünnepélyes tűzgyújtás alkalmával minden csapat egy üveg, erre az alkalomra címkézett „energiaitalt” kapott ajándékba. Az elkészült ételeket, háromtagú – a környékbeli séfekből álló – zsűri értékelte. Birkapörkölt kategóriában a Mercisek (Lakatos Antal) csapata lett első, a Lagúna Húsárúház (Digner István) és Feró Family (Feró György József) előtt. A legjobb marhapörköltet a Sárfehér Néptánc Együttes (Bőtös Barbnabás) csapata készítette. Második a Finom falatok (Virág Lászlóné) és a harmadik az Ezüst Gólya Nyugdíjas Klub (Csorba Mihály) csapata lett. A legkreatívabb csapat a Rókák (Schultz Gyöngyi) lett, a zsűri különdíját a legfiatalabb főző ifj. Törőcsik Tibor kapta.A Távlovagló és Távhajtó versenyre 34 távlovas és 3 fogat nevezett be. A 80, 40 és 20 kilométeres távlovagló, valamint 80 km-es távhajtó számokban rendezett verseny szigorú állatorvosi kontroll mellett zajlott. A versenyre kijelölt két útvonal mezei, erdős és homokos utakon, kellően változatos nyomvonalon haladt. A lovak elhelyezése árnyékot adó erdősávban megfelelő környezetet adott az ellátáshoz és pihentetéshez. A versenyt sikeresen teljesítők díjszalagot, az első három helyezettek kupát kaptak. A részletes eredmények és az OB.2 verseny állása a Lovas Szövetség honlapján tekinthető meg.A versenyprogramok mellett, a hagyományőrző bemutató elsősorban a fiatalabb generációk számára adott ismereteket és élményeket a hagyományaink megismeréshez, a nemzeti érzület fejlesztéséhez. Az izsáki rendezvényen olyan jól ismert hazai csapatok mutatkoztak be, akik a legmeghatározóbb, a magyar katonai karaktert alakító történelmi korszakokat képviselik.

A Magyar Honvédség előadása, a lovasíjász-bemutató, a lovas polgárőrök és a Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesülete huszár lovasbemutatója, valamint a küzdősportok és a csikósok bemutatói kötötték le lebilincselő látnivalóval a nézők figyelmét.

A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai a játékos elemekkel igyekeztek ráirányítani a gyerekek figyelmét a természet értékeire és védelmére. A legkisebbek szórakozását ugrálóvár és körhinta bővítette.

Az immáron négy önálló rendezvényt magában foglaló izsáki majális igen változatos szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítottak az idelátogatóknak. A kellemes nyári időben, másfél ezernyi látogató tölthette aktívan a szabadidejét, amelyben a versengés mellett a közösségi élet erősítése volt a legfőbb cél.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (84 db kép)