Tabdi 1950-ben új iskolát kapott, ahol részben osztott tanítás folyt. Kezdetben csak az első szárny volt kialakítva, ami „otthont” adott a gyermekek s a tanárok számára. Később építették hozzá aulát, két osztálytermet, igazgatói irodát és napközit biztosító épületet. 2000-ben lett teljesen felújítva, tornaterem kivételével mindenben jól felszerelt, számítógépparkja korlátlan internet-hozzáféréssel segíti a tanárok és a tanulók munkáját.

Az iskola napjainkban
-Hirdetés-

2007 környékén még interaktív táblával is felszerelték, ami érdekesebbé tette az órákat a tanulók számára. A kezdetektől elég szépen fejlődött az iskola, Tabdinak egy igen jól felszerelt, s fejlett iskolája lett.

Sajnos ekkoriban már a készségtantárgy órákat összevonva tartottak a csekélyke létszám miatt.

Kemény küzdelmeken ment keresztül az iskola, hogy megmaradjon a felső tagozat. De hiábavaló volt minden küzdelem, néhány éve mégis bezárták a felső tagozatot.
Jelenleg a Kiskőrösi Bem Általános Iskola telephelye. Eleinte minden rendben működött, változtatásokat is csináltak, hiszen az egykori számítástechnika termet tornateremmé alakították át, a gépeknek pedig egy másik teremben biztosítottak helyet.

Mivel sajnos egyre több szülő íratta be inkább Kiskőrösre a gyermekeit, így már az alsó tagozatban is összevont órákat tartanak.

Sokan azt gondolják, hogy ez a megoldás nem megfelelő a gyermekek számára. Erről Marázné Erzsike tanárnőt kérdeztem, ő erről annyit nyilatkozott:
Igazából van előnye az összevont óráknak, hiszen az akkori elsősök egy évre rá már szokták mondani, hogy erre emlékeznek. Vagy a másodikosok úgymond, egy kicsit ismételnek. Megnyugodtam, mikor az elballagott diákok következő évi eredményüket meglesve, nem rontanak az átlagukból – vagyis fel tudták venni az ottani rohanó ütemet.
Tavaly Lakitelken a Ki mit tud vetélkedőn 1. helyezést értek el a Tabdi Általános Iskolások, vegyes színjátékkal. Kiemelkedő diák jelenleg matematikából Bránya Zsombor. Úgyszintén Lakitelken kisiskolások versenyén 1. helyezést ért el a 4. osztályosok között, Kiskőrös járási versenyén 2., az utolsó tankerületi versenyen már csak 7. helyezett lett, de igen jó eredménnyel!
Itt Tabdin igen aktívak a kisiskolások, hiszen minden színes közösségi rendezvényen részt vesznek, legyen az: Libanap, Falunap, Szüreti nap. Ezért cserébe nekik is készítenek többnél több programot: bábszínházat, zenés műsorokat és a Faluház dolgozói pompás kis kreatív kézügyességi mulatságokkal várják alkalmanként a gyermekeket.

A kis iskolások a Te Szedd! szemét szedés közben

Az egykoriban még sok gyermek hangjától visszhangzott folyósokat már csak 17 diák hangja tölti be. A kisebb szárnyat igyekeznek minél hangulatosabbá tenni, minél több színben pompáztatni, az évszaknak megfelelően kidíszíteni. Akárki betér, ámul, hogy milyen dekoratív kis iskola, és milyen jó itt kiülni a szünetben az udvarra, olyan zöld minden. A gyerekek is élvezik, rengeteg homokvárat építenek s játszanak. Egy kis családias közösség van ebben az iskolában, s szerintem nem is mindegy, hogy hány diákkal foglalkoznak a tanárok. A gyermekek szeretnek ide járni, hiszen innen biciklire pattanva haza tudnak menni, vagy akár a mamához, aki finom ebéddel várja otthon.

Személyem szerint én nagyon szerettem ide járni, s nagyon sok mindent köszönök az akkori itt dolgozó tanároknak: a sok jót, türelmet. Több figyelmet is kaptunk, mint bármelyik iskolámban. 8 év alatt nem voltunk kizökkentve a megszokott kis életünkből, amire szüksége van egy gyermeknek a kezdetekben. Mindenki abban reménykedik, hogy egyszer visszanyeri az iskola egykori formáját, s újraindulhat a felső tagozat.

Régen ennyi diák töltötte be az iskola padjait

K.E.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)