Több utánpótlás gárdát is versenyeztet a Kiskőrösi LC labdarúgó csapata. A fiatalabbak közé tartozik az U9-es együttes, amely ifj. Pásztor Gyula edző irányításával szerepel.

-Hirdetés-

A gyermekek edzője elmondta, hogy az év során több kupán és a különböző versenyeken is szép eredményeket tudtak elérni: Druk-Ker Kupa (Kiskőrös) 1. hely és torna válogatott Takáts Máté; Hírős-Ép Kupa (Kecskemét) 3. hely és torna válogatott Kriskó Zente; Focipalánták Tornája (Soltvadkert) 1. hely és legjobb védekező csapat különdíj, valamint a legjobb kapus Dulai Bálint; Vega Ház Kupa (Kiskőrös) 4. hely és torna válogatott Pogány Milán.

Részt vettek a „kölyökliga sorozatban” is, ami egy országos verseny. Az egész éves, nyolc fordulós sorozatban több, nagyobb lélekszámú és országos hírű egyesületet megelőzve végeztek a felsőház negyedik helyén.

A torna elején elégedettek lettünk volna ezzel a helyezéssel, így a végére azért van némi hiányérzet. Az utolsó fordulóban akár még bajnokok is lehettünk volna, de sajnos csak a negyedik hely jött össze – értékelte a szereplést ifj. Pásztor Gyula.

A szezon során folyamatosan Bozsik tornákon is részt vettek a gyerekek. Bozsik tornákon oklevelet kapott Galambos Anna – aki a Kiskőrösi LC Bozsik korosztályaiban egyedüli lányként focizott – Báldi Bence, Bobek Bálint, Varga Bálint, Agócs Lóránt, Kiss-Berdó Marcell, Paluska Ákos és Kiss Zsombor.

Filus Tibor