A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság nyolcadik fordulójában az ősszel még a formáját kereső Kiskőrös a tabella élén álló Hartát fogadta. A Kiskőrösiek szerettek volna most már pontokat szerezni és első hazai győzelmüket elérni, míg a Harta célja az első hely megtartása volt a forduló után is.

-Hirdetés-

Az első játékrészben jobbára mezőnyjáték folyt a pályán. Egyetlen gól született ebben a félidőben. A 22. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Kovács Zsolt szabadrúgása egy hazai játékoson megpattant, majd Ámann már hiába nyújtózott, a labda jobb felsőben kötött ki (0-1).

A második félidőben a Kiskőrösiek próbálkoztak, de igazán nagy helyzetig nem jutottak. Mígnem a Hartaiak, akik először elértek egy lesgólt. A 63. percben – egy szöglet utáni kavarodást követően – a lecsorgót Varga Krisztián lőtte a kapuba közelről (0-2). A találkozó végeredménye a 83. percben alakult ki, amikoris egy bal oldali beadás után Varga Milán fejjel vette be Ámann kapuját (0-3).

A mérkőzésen a vendég Harta jobban akarta a győzelmet és végül megérdemelten nyerték meg a találkozót a kissé motiválatlan Kiskőrös ellen.

A hazaiak részéről Ámann Márk kapus, míg a vendégoldalról Varga Milán támadó nyilatkozott a mérkőzés után.

Ámann Márk amit tudott kivédett, a gólokról nem tehetett

Ámann Márk:
Egy motiválatlan csapatot láttunk ma. Akármit csinálunk edzésen, mérkőzésen semmi nem jön vissza! Sok játékos visszaél azzal, hogy kevesen vagyunk és mérkőzésről mérkőzésre visszaélnek a helyzettel. Most kissé mérges is vagyok. Köszönöm a közönségünknek, hogy még most is kitartanak a csapat mellett.

Varga Milán fejjel volt eredményes a találkozón

Varga Milán:
Igazából tartottunk a Kiskőröstől, mert azért csalóka a helyezésük és a mostani eredményük, ahogyan állnak a tabellán – szerintem egy jó csapatról van szó. Volt egy szerencsés szabadrúgásunk, ami megpattant és amiből gólt szereztünk. Utána nagyon helyzet nem alakult ki. Nekik egy vagy két Salami fejes volt, de mezőnyben folyt a játék. A második félidőben szerintem a Kiskőrös elfáradt és a végen akar 4-5 góllal is nyerhettünk volna.

B.D

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (98 db kép)