A nyári szünet a gyerekeknek a felszabadult pihenés időszaka, a szülőknek azonban nem minden esetben felhőtlen a nyár. Komoly fejtörést okoz annak megszervezése is, hol töltse a gyermek a vakációt, hiszen sokan vannak, akik nem tudják megoldani a gyerekek nyári felügyeletét. Többeknek a nyári tábor jelenti a megoldást. A nyári táborozás élménye szinte semmi máshoz nem hasonlítható, varázslatos esemény, ahol pedig élmény van, ott minden gyerek szeret lenni. A gyerekek nemcsak kiszakadnak az iskolai környezetből, hanem felszabadultan szórakozhatnak és nem utolsó sorban fejlődhetnek. Ezúttal az izsáki gyerekek nyári táborozási lehetőségeit vettük leltárba.

-Hirdetés-

Lassan már negyedszázada, hogy június utolsó hetében, Ungor Pál (Pali’bá) szervezésében, focitábor várja a gyerekeket a futballpályán. Az idén – ovis kortól 13 éves korig – harminc gyerek élt a lehetőséggel, s töltöttek együtt tartalmas és vidám hat napot. Noha focitáborban voltak a gyerekek nemcsak fociztak, hanem egyéb játékokkal is szórakozhattak. Az idén sem maradt el a Madárvárta lovaskocsis meglátogatása, ahogy a horgásztavi pecázás sem.

Immáron tizenegyedik éve, hogy az izsáki református gyülekezet július első hetében rendezi meg a RINYA-t, a Református Ifjúsági és gyermek NYári Alkotó táborát. Az egyházközség gyülekezeti házában 9 órától 12 óráig tartó programokon, felekezeti hovatartozástól függetlenül, ingyenesen vehettek részt az 5-12 év között gyerekek. Az idei táborban, Deákné Fejszés Ildikó óvónő vezetésével, a Bibliában szereplő gyerekek történetein keresztül az engedelmesség és az Istenbe vetett hit témáját dolgozták fel a kézműves foglalkozásokon és a közös áhítatokon. Természetesen a programban sok-sok közös játék is helyet kapott.

Az is már hagyománnyá vált, hogy Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata június végén és július elején egyhetes lovas és peca tábort szervez. Sörösné Boldoczki Tímea intézményvezető és kollégái vezette napközis táborokban, közel negyven rászoruló gyerek élvezhette a nyár örömeit. A lovas táborban a lovaglás, lóápolás és kocsikázás mellett a környezetünkben található fák, vadvirágok és gyógynövények beazonosításán foglalatoskodtak, sok közös játék mellett. A peca táborban a gyerekek a horgászat mellett a strandolással tölthették a forró nyári napokat. Ráadásként az El Bronco Ranch háromnapos lovas és természetismereti táborban látta vendégül a vakációzókat.

Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és AMI második alkalommal pályázott sikeresen a Napközis Erzsébet táborra. Az idei nyári szünetben, három egymást követő héten át, hétfőtől péntekig, 180 alsó tagozatos gyerek táborozhatott. Június utolsó hetében az 1-2., július első hetében a 3-4. évfolyamosok sporttábor, majd július második hetében az 1-4. évfolyamosok természetjáró tábor keretében tölthették szünidejüket. A táborok bázisa ezúttal a focipálya volt, a napi négyszeri étkezés az iskolai menzán történt.

Szadadszállási Dorina táborvezető nyolc pedagógustársával a gyerekek igényeihez és a helyi sajátosságokhoz igazodva állították össze a programokat. Minden táborban színes programok várják a gyerekeket, melyek között megtalálhatók a kézműves és a hagyományőrző foglalkozások, sport és játékos tevékenységek. Minden héten részt vettek egy buszos kiránduláson is, ahol a Bikali Élménybirtok, a Mini Magyarország és a Szarvasi Arborétum megtekintése, valamint sétahajózás, mozilátogatás, kalandparki túra szerepelt az úticélok között.

Július 31. és augusztus 4. között, Virág László csapatparancsnok vezetésével, az Izsáki 882. sz. Mátyási János cserkészcsapat kiscserkészeivel Ópusztaszeren táborozott másik öt csapattal együtt. A gyerekek a növény-és állatismereten kívül nem csak a természethez, hanem Istenhez is közelebb kerülhettek a sok éneklés és közösségi program által. Új ismeretségeket és tapasztalatokat gyűjtöttek, rengeteget túráztak, játszottak és persze sokat nevettek. Még a két napon át szakadó eső sem szeghette kedvüket, hiszen a cserkészek találékonyak. Külön öröm volt a cserkészcsapat számára, hogy ezen a nyáron ilyen sokan együtt táborozhattak!

A Sárfehér Néptáncegyüttes felső tagozatos táncosai július 8-12. között a VI. Szegedi Hatetudnád Népművészeti Táborban vettek részt. Ez egy olyan színvonalas tábor, amely a magyar népművészet ágait teszi nap, mint nap láthatóvá, érezhetővé, kézzel foghatóvá a gyerekek számára: néptánc-népi játék, népzene, népi kézművesség a legkiválóbb oktatókkal. Az izsáki táncosok nemcsak az oktatóktól, hanem más együttesek táncosaitól is tanulhattak. A tánc mellett természetesen helyet kapott a kikapcsolódás is.

Az idén két csoportban zajlott a kézistábor. Június utolsó hetében került sor az U14 – serdülő korosztályosok edzőtáborára, melyben az őszi szezonra való felkészülés kapott legnagyobb szerepet. Július elején volt az U10-11 korosztályú lányok és fiúk edzőtábora az ausztriai Wels és Eferding városi kézilabda klubjának, valamint az izsáki iskola KIKI-s kéziseinek részvételével. Egy héten keresztül Kun István és Bede Ferenc vezetésével, az egyesületi edzők közreműködésével ügyesedtek a gyerekek. Az utolsó napon izgalmas, sportszerű “nemzetközi” mérkőzésekkel zárták az edzőtábort.

Oláh Ibolya és Dudás László bő egy évtizede indították, a Kolon-tó melletti tanyájukon, a különböző tematikájú nyári táboraikat. Az idén dráma, nomád (természetismereti) és mozgástáborba invitálták a gyerekeket, ahol közel százan vettek részt. Az sem jelentett gondot, hogy különböző korú gyerekek kerülnek egy csoportba. A nagyobbak segítenek „gardírozni” a kisebbeket, s gyorsan kialakul köztük egy összhang. A kisebbek a legnyitottabbak, ők azok, akik a legjobban érdeklődnek minden új iránt. A drámatáborokban minden évben feldolgoznak valamilyen darabot. Például A kiskondás, vagy a Harry Potter is színre került már. Az idei táborban az augusztus 20-i városi ünnepségen bemutatott királykoronázási jelenetüket tanulták be. A nomád táborban, a saját maguk állította sátorban lakva, a természethez, a Kolon-tó élővilágához kerülnek közelebb a gyerekek közvetlen, élményszerűen megtapasztalva a sok szépséget. Mint például a táborozók békaporonty mentő akciójában, amikor a fogathajtó pálya vizes akadály medrében rekedt ebihalakat lapátolták át az elő tóba. A mozgástáborban pedig mozgáskoordinációs képességeiket fejleszthették sok-sok játékkal fűszerezve.

Az idei táborszezon lezárult, és az iskola is elkezdődött. A gyerekek bizonyára magukkal viszik és társaikkal is megosztják a táborokban szerzett élményeiket, ami által vélhetően az iskolai kötöttségek is könnyebben elviselhetőek lesznek számukra.

-Faragó Gábor-