Október 24-én tartotta alakuló ülését Akasztó község önkormányzata. A testületi ülés keretein belül, a polgármester, az alpolgármester és a képviselők is átvették megbízólevelüket és letették esküjüket.

-Hirdetés-

Az ülés elején Dávid Ödönné, a választási bizottság elnöke ismertette a választás végleges eredményét.

Az akasztói emberek döntése alapján magabiztosan győzött Suhajda Antal, akit idén már ötödszörre választottak a település vezetőjévé Akasztón. 2002 óta vezeti a települést és 5. ciklusát kezdte most el Suhajda Antal, akit nemrégiben Bács-Kiskun Megyében az év polgármesterének is megválasztottak.

A képviselői helyekért idén – rekordszámú – 16 képviselőjelölt indult, melyből hat került be az új képviselőtestületbe. A volt képviselőtagok közül Martinkovics Tibor, Palágyi János és Tóth Imre nem indultak már az idei választáson.

Endrődi Ferenc Pál, Csehi Zoltán és Gyuris György mellett Oraveczné Németh Ildikó, Turú Tamás és Turu Attila jutott be a képviselőtestületbe.

Akasztó Község képviselőtestületének új tagjai: Turú Tamás, Oraveczné Németh Ildikó, Turu Attila

Szavaztok száma a következőképpen alakult:

Suhajda Antal 913
Gubán Gyula 496
Endrődi Ferenc 783
Csehi Zoltán 772
Turú Tamás 604
Oraveczné Németh Ildikó 586
Gyuris György 574
Turu Attila 553

A testületi ülés további szakaszában megválasztották az egyes bizottságok tagjait és az alpolgármestert is, aki továbbra is Endrődi Ferenc maradt.

B.D.