Az utóbbi években hatalmas fejlődésen ment keresztül Kiskőrös városa, ami az önkormányzat által megvalósított beruházásoknak és az erős vállalkozásoknak is köszönhető. Mára elmondható, hogy Bács-Kiskun megyében Kecskemét után, Kiskőrös a legdinamikusabban fejlődő település.

-Milyen gazdasági háttér áll a város mögött? – kérdeztem Domonyi László polgármestert.

-Hirdetés-

-Az önkormányzat éves szinten 6,5 milliárd forintos költségvetéssel számolhat. A települést korábban elsősorban a mezőgazdasági termelés jellemezte, mely mára megváltozott és a húzó ágazatnak az ipar, azon belül is a fémmegmunkálás számít. Több nagy cég és vállalkozás is működik a városban, amelyek sok családnak biztosítanak megélhetést és jelentős szerepet játszanak az adóbefizetéseknél. Az önkormányzat foglakoztatási létszáma 173 fő. A város üzemelteti a Család-és Gyermekjóléti Szolgálatot, a Kiskőrösi Óvodákat 5 tagintézménnyel, valami a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot. A helyi iparűzési adóból 764 millió, a gépjárműadóból 51 millió, a kommunális adóból pedig 62 millió forint körüli bevétellel számolhatunk éves viszonylatban. A 13833 lakost számláló településen ez az adóbevétel hatalmas eredménynek számít, amivel az egy lakosra lebontott adóbevételek tekintetében az ország első 100 településében vagyunk. Ennek a jó gazdasági helyzetnek köszönhetően tud a város dinamikusan fejlődni, bátran nekikezdhetünk a nagyobb beruházásoknak is és tervezhetünk hosszútávú fejlesztéseket.

-A városban zajló nagyberuházások most hogyan állnak?

-Elkezdődött az idén a záportározó kialakítása a Segesvári utca mögötti részen és a csapadékvíz-elvezető hálózat felújítása. Ez utóbbi keretében lefedésre került a Sáhor csatorna Hrúz Mária utcai, valamint a Szabadidő Park mellett húzódó szakasza. A projekt 296 millió forintos költségből valósulhat meg, amelynek az átadása június végére várható. A jövő évben indulhat el az új piaccsarnok kialakítása, a Petőfi Múzeum és a Küzdősportok Házának felújítása. Sikeres pályázatnak köszönhetően épülhet aszfalt út a az Izsáki útról leágazó Széles út mentén, valamint a Segesvári út meghosszabbításában. Végre megvalósulhat jövőre egy sokéves lakossági igény azzal, hogy az Izsáki út mellett kerékpárút épül. A Kubinyi Ágoston Program keretében benyújtott pályázatunk is pozitív elbírálást kapott, aminek köszönhetően egy teljesen új belső kiállítás valósulhat meg a Petőfi Múzeumban. Nagy örömmel mondhatom el, hogy szintén pályázati forrás segítségével megtörténhet az Árpád úti bölcsőde bővítése és az Árpád u. 8. szám alatti ingatlan teljes felújítása. Sok a feladat, a tennivaló és azt már most ki lehet jelenteni, hogy a 2020-as esztendő a beruházások éve lesz.

-A közmunkaprogramban milyen hatékonysággal tud részt venni a város?

-Idén 27 fővel vettünk részt a közmunkaprogramban, amely személyekkel a város közterületeinek és a külső területeknek a karbantartását tudjuk elvégeztetni. A program adta lehetőségeket kihasználva 100 ezer forint alatti összegben eszközöket is tudunk vásárolni.

-A városi nagyrendezvények tekintetében lesznek változások?

-Az éves városi programok sorában kiemelt szerepe van a Városalapítók Napjának, valamint a Szüreti napoknak. Ezek, valamint a többi programunk is átgondolást igényel, hogy minél több embert tudjunk megszólítani színvonalas műsorokkal, rendezvényekkel. A város kulturális életében és a programok kialakításában a jövő év a struktúraváltás esztendeje lesz, ami nagy kihívás az önkormányzat számára, de remélem, hogy mindenki elégedetten látja majd a munkánk eredményét. Fontos megemlítenem, hogy Kiskőrösön 100-nál is több civil szervezet, egyesület vagy alapítvány működik, amelyek nagyon aktív közösségi szerepet töltenek be a város életében és hatalmas segítséget nyújtanak a rendezvények, programok lebonyolításában. A munkájukat önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik, amiért ezúton is köszöntemet fejezem ki. A város az egyesületi elképzeléseket eszköz, emberanyaggal vagy a pályázati lehetőségeik önerővel való segítésével is támogatja.

Filus Tibor