A 2019 áprilisában alakult Pécel város kulturális életében tevékenykedő művésztanárokból, valamint egy többszörös versenygyőztes harsona szakos növendékből álló rézfúvós kvintett csodálatos koncertjén jártunk január 10-én este a Gyöngyház Kulturális Központban, Soltvadkerten.

-Hirdetés-

Az intézmény igazgatója Pájer Ildikó köszöntötte a közönséget, majd Michael Praetorius német reneszánsz zeneszerző két műve az Entrée – bevonulás -, és a Volte – következő – zeneszám után Nagy Zsolt lépett mikrofon mögé.

Nagy Zsolt a Pécel Brass nevében bemutatta a kvintettet

A Pécel Brass nevében bemutatta a kvintettet: Tesch Ferenc trombita és kornett, Szilágyi Levente trombita és szárnykürt, Szilágyi Benjamin harsona, Batthyány István tuba, Gacsályi Róbert ütőhangszerek – Róbert nem a Pécel Brass tagja, csak ezen a koncerten segítette ki a kvintettet – és ő maga Nagy Zsolt vadászkürt.

Céljuk, hogy minél több emberrel megszerettessék a rézfúvós muzsikát, ezért a zeneszám kiválasztásaikra inkább a könnyebben befogadható, dallamosabb, populárisabb művek megszólaltatására helyezik a hangsúlyt. Vidám, humoros összekötő szöveggel adják elő a műveket fokozva azzal a közönség jó hangulatát.

A koncertet megtisztelte jelenlétével Font Sándor országgyűlési képviselő

Repertoárjukban szerepelt többek között: Claude Debussy – A lenhajú lány, Jaime Texidor Dalma – Amparito Roca, Carl Maria von Weber – A bűvös vadász, vagy például Henry Mancini – Pink Panther Theme és a végén a rézfúvósoknak kihagyhatatlan induló John Philip Sousa – Semper Fidelis.

 

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)