A Kiskőrösi Gazdakör Egyesület január 16-án „Gazdaköri estre” várta az érdeklődő tagságot. A jelenlévők három gazdákat érintő előadást hallgathattak meg és egyeztető megbeszélést folytattak a Városi Disznótor szervezésével kapcsolatosan. Az eseményen Nikléczi Gábor az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket és ismertette az est programját, bemutatta az előadókat.

A lisztharmat az egyik legnagyobb ellenség

-Hirdetés-

A Kwizda Argo részéről Hunyadi Szabolcs a gyomirtásról mondott néhány jó tanácsot és ismertette a különböző szerek hatásait. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyomirtószer kiszórásakor nagy gonddal legyenek arra a gazdák, hogy a kultúrnövényt ne érje a hatóanyag. Megemlítette, hogy a vegyszer hatásában nagy szerepe van a megfelelő PH értéknek. A kiszórandó anyag jó PH értékével a vegyszer hatása elérheti a kívánt szintet. A lisztharmattal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az már ősszel is fertőzhet és áprilisban jön elő. Nagyon fontos ezért, hogy már áprilisban és májusban az ültetvényeket kénnel kezeljék, mert a lisztharmat elterjedését csak a megfelelő időben lehet megállítani. Amennyiben a kénes kezelés rossz időben történik, akkor már az ültetvény menthetetlen és igen nagy károkat tud okozni ez a folyamat.

Figyeljenek oda a talaj PH értékére

A Malagrow Argo cég képviseletében Pecznyik Béla mondott megszívlelendő tanácsokat, ajánlásokat a tápanyagpótlási javaslatokról a jövedelmező szőlőtermesztéshez. Három fontos részt emelt ki ilyen tekintetben, mint a szerves anyag, a talajélet és a megfelelő tápanyag dózisok. A szerves anyagról elmondta, hogy a trágyázás által nem csak a talaj belső értékei, hanem annak vízmegtartó képessége is javul, amit 2-3 évente javasolt végrehajtani. A szőlőnek jelentős a nyomelem szükséglete: nitrogén, kálium, foszfor, magnézium, calcium (makroelemek), vas, mangán, cink, bór, réz, molipdén (mikroelemek). Hangsúlyozta, hogy a szőlő nagyon káliumigényes növény és a nyomelem pótlás során fontos megtalálni a helyes nitrigén-kálium arányt. A mikroelemek pótlását lombon keresztül, a magnéziumot pedig gyökéren keresztül javasolta nagyobb dózisban. A térség talajáról úgy fogalmazott, hogy felszín alatti karbonátos, melynek 7,5-8,2 a PH értéke, ezért ennek figyelembevételével kell a növényeket és a talajt kezelni. Jó tanácsként mondta el, hogy a megfelelő kálium, bór és calcium használatával a növények szövetei közötti folyadék sűrűbbé tehető, ami a fagykár megelőzésében jelenthet segítséget.

Online szőlő szerkezetátalakítási kérelmek

A gazdákat érintő aktuális adminisztrációs dolgokról Ba Andor adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a szőlő szerkezetátalakítási kérelem leadási határideje január 15-28-ig tart. Ilyen célra 20 millió Euro összeg van jóváhagyva, így a keretet tekintve nagy esélye van az igénylőknek, hogy pozitív elbírálásban részesülnek. A feltételek mindenben maradtak a régiek, viszont az idén már csak az ügyfélkapun keresztül lehet az anyagokat online leadni. Lényeges változás, hogy mostantól elektronikus úton történik az anyagleadás és a kapcsolattatartás! Megemlítette még, hogy korábban az anyagleadás sorrendjében történt az elbírálás, ami most változik és egy pontozásos rendszerben fog történni. Kizárólag 200 pont feletti termőhellyel lehet pályázni, pontozzák a fajtákat, figyelembe veszik, hogy van-e értékesítési szerződése a gazdának és pontokat kap a szakmai végzettség is. A pályázatokról április 30-ig hoz döntést az MVH. A telepítéseket 2020 tavaszán vagy őszén, illetve a 2021-2022-es borpiaci évben lehet elvégezni. Az utólagos finanszírozású telepítésre gyökeres vesszőnél 3 méteres sortávval és 80 cm-es tőtávval számolva hozzávetőlegesen 3,5 millió forint/ha összegre lehet számítani.

A Pozsonyi utcában lesz a Városi Disznótor

A Városi Disznótor főszervezője Somogyi Zoltán az eseményen elmondta, hogy a teljes program a Pozsonyi utcában kerül lebonyolításra, a Pátria épülete előtti szakaszon. Idén a Pátria udvarában semmilyen munkát nem fognak elvégezni, tehát az érdeklődők a disznó pörköléstől kezdve a húsfeldolgozáson át a sütésig, minden a Pozsonyi utcában tekinthetnek meg. Természetesen idén is lesz lehetősége az érdeklődőknek a kóstolásra és az ételek megvásárlására is. Az előkészületek után február 8-án 7 órakor kezdődik a program disznópörköléssel, majd hagymás sültvér reggelire várnak mindenkit. Az ebéd menüje már levesből, sülthúsból, töltött káposztából, hurka és kolbászból fog állni. A vállalkozó kedvű gyermekeket 10 órától várják a rendezvényre, akik kipróbálhatják a húsfeldolgozás különböző fázisait és kolbászt is készíthetnek. Aki érdeklődik a program iránt és részt venne az esti vacsorán, az 4.000 Ft/fő áron vásárolhat majd jegyet. A vacsora idén a Művelődési Központ emeleti részében kerül megrendezésre, melyre mindenkit nagy szeretettel várnak.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)