Mi is az a Mózes-kosár? Az ószövetségi történet szerint Mózest csecsemő korában anyja egy kosárban a Nílus melletti nádasban rejtette el, mivel a fáraó minden zsidó gyermeket meg akart öletni. A csecsemőt a fáraó lánya találta meg, és így Mózes megmenekült.

-Hirdetés-

A Mózes-kosár a mai napig egy olyan vesszőkosár, mely védelmet nyújt a kicsinyeknek. Ezért is vette fel Bócsa evangélikus gyülekezeti bölcsődéje ezt a nevet. És hogy miért nyílt Bócsán, faluhelyen bölcsőde?

Mint László Lajos evangélikus lelkész elmondta, egyre több édesanya dolgozik pici gyermeke mellett is: a megszaporodott helyi és vidéki munkahelyek, a megnövekedett családi gazdaságok illetve az anyagi helyzet egyaránt szükségessé teszik, hogy a gyermek 1-2 éves korában már munkát vállaljon az édesanya.

Noha a gyermekek elhelyezése térítéses, mód van rá, hogy a GYED-ről, GYES-ről munkába visszatérő szülők részére a bölcsődei személyi térítési díjat a magyar állam 100 %-ban átvállalja. A nyitva tartási idő rugalmas, a gyermekeket gondozók felügyelik és biztosított a teljes ellátás.

Az is kiemeli a kezdeményezés jelentőségét, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházon belül elsőként Bócsán indult gyülekezeti fenntartású családi bölcsőde.

Meglepetésként érte a gyülekezet vezetését a nyertes pályázati értesítő, s még inkább a rajta szereplő támogatási összeg: 5.600.000 Ft, melyet tárgyi eszközök beszerzésére lehetett költeni. A támogatási okiratot 2019. júniusában írták alá, s ekkor indult el a pályázat a megvalósulás felé. Január elején megnyílt az intézmény, melyben lassan betelik a hétfős csoport.

Ha igény lesz rá, a későbbiekben még egy 5 fős csoport indítható. A bölcsőde mindenki számára nyitott, nincs felekezethez, s nincs keresztséghez kötve a felvétel. A bölcsődében evangélikus keresztyén szellemben, a lehető legodaadóbb módon kívánják gondozni a rájuk bízottakat. Mivel az első ilyen típusú családi bölcsőde a bócsai, számíthatunk arra, hogy az itt folyó munka és szolgálat szem előtt lesz országos szinten, ami nagy felelősség, de egyúttal óriási lehetőség is egy kicsi gyülekezet számára.

Az itt folyó munka az „Erős Vár” Bócsa-Tázlár Evangélikusaiért Alapítványon keresztül is támogatható.

Káposzta Lajos (volt GYED-es apu)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)