Magyarország Alaptörvénye szerint mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.

A jó egészség jelentős egyéni és társadalmi érték, ugyanakkor egyéni és társadalmi erőforrás is, melynek megőrzése és fejlesztése nemzeti érdek. A lakosság egészségi állapota alapvetően meghatározza egy nemzet sorsát és jövőre vonatkozó kilátásait, valamint az ország gazdasági versenyképességét.

-Hirdetés-

A jó egészség védelmének egyik eszköze a krónikus nem-fertőző betegségek megelőzésére, kezelésére, a káros egészségügyi, társadalmi és gazdasági következményeinek mérséklésére irányuló tevékenységek központi tervezése, irányítása és koordinációja.

Dr. Skribanek Zoltán háziorvossal beszélgettem a „Három generációval az egészségért” projektjükről

Az egészségi állapotot számos tényező: mint az életmód, a genetikai tényezők, a környezeti hatások, és az egészségügyi ellátás együttesen határozza meg. Ahhoz, hogy az egészségi állapot megőrzését és fejlesztését megvalósítani képes, hatékonyabb egészségügyi rendszer működjön Magyarországon, fontos az egyensúly kialakítása a hatásosság és a hatékonyság, az egyéni és a társadalmi jólét között.

A „Három generációval az egészségért” program megvalósítása által lehetőség nyílik az egészségügyi alapellátás fejlesztésére, emellett az alapellátásban résztvevő szereplők együttműködését állítja központba, bevonva ugyanakkor a szakellátást, az Egészségfejlesztési Irodákat, valamint a területi és települési önkormányzatokat.

A pályázat célja elsősorban a prevenció, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése, a rizikófaktorok felmérése, a lakosság egészségtudatosságának erősítése, az onkológiai szűréseken való részvétel növelése, a dohányzás megelőzése és a leszokás támogatása, valamint a gyerekek egészséges életre nevelése.

A pályázati program csak háziorvosi, valamint házi gyermekorvosi praxisok együttműködésében vagy helyi önkormányzatok társulásai részéről valósulhatott meg, hiszen a projekt fontos célja az is, hogy az egyes ellátási szintek és ellátásban részt vevő szereplők – különös tekintettel a háziorvosok, szakdolgozók, védőnők, a járóbeteg-szakellátások, valamint az Egészségfejlesztési Irodák – közötti együttműködés javuljon.

Térségünk nyertes háziorvosai praxisközösségben dolgoznak együtt: védőnőkkel, szakellátókkal, a Kiskőrösi Egészségfejlesztési Irodával, dietetikussal, gyógytornásszal, valamint pszichológussal, így még jobb munkát tudnak végezni az egészségfejlesztés és betegségmegelőzés terén a helyiek igényihez igazodva.

Ezek a praxisok (háziorvosok) alkotnak egy konzorciumot:

Dr. Rigler Kálmán (Császártöltés)
Dr. Suhajda János (Kecel-Imrehegy)
Dr. Percs Endre (Kecel)
Dr. Percs Ágnes (Kecel, gyerekorvos)
Dr. Skribanek Zoltán (Tázlár)

Bevont szakemberek:

Tagai Tímea – gyógytornász
Bán Róbert – gyógytestnevelő
Kelemen Emese – pszichológus
Kállay Julianna – dietetikus
Dr. Barkóczi Ilona – pulmonológus
Dr. Nádaskay Márta – kardiológus

„Konzorciumunk kiskőrösi és kiskunhalasi szakemberekkel dolgozik együtt, akik könnyen mozgósíthatóak projektünk programjai alkalmával. A pályázati felhívásban kiírt négy területre 3-3 szakembert „felvételiztettünk”, majd belőlük választottunk ki egyet-egyet, akikkel már több mint fél éve együtt dolgozunk. Ez idő alatt Kecel, Tázlár, Császártöltés lakosai már többször is találkozhattak velünk, háziorvosokkal, szakembereinkkel, illetve programjainkkal is. Úgy gondolom, hogy az emberek elégedettek a munkánkkal, ezért is állok optimistán ahhoz, hogy mentálhigiénés és pulmonológiai előadásainkra is nagy lesz majd az érdeklődés. Célunk, hogy a lakosság egészségügyi mutatói javuljanak, hogy minél több ember éljen egészségesen és minél tovább. Jelenleg az idős emberek egészségügyi mutatói a legrosszabbak. Azonban büszkén mondhatom, hogy prevenciós projektünknek köszönhetően, egy nagyon eredményes időszakot tudhatunk már most magunk mögött. Prevenciós tevékenységeinknek eredményeképpen sok esetben sikerült még időben kiszűrnünk az esetleges elváltozásokat, betegségeket. Bízom benne, hogy a projekt befejeztével mindez nem szakad meg, hiszen az újabb pályázatnak köszönhetően még több praxisközösség tud csatlakozni a projekthez, így gyakorlatilag lassan az egész országra kiterjedő program valósulhat meg. ezzel az ellátási móddal egyfajta új szemlélet kezd kialakulni. A „Három generációval az egészségért” projekt legnagyobb sikere abban lesz majd a leginkább mérhető, ha Magyarország egészségügyi mutatói már a közeljövőben érzékelhető javulást fognak mutatni– nyilatkozta Dr. Skribanek Zoltán, Tázlár háziorvosa hírportálunknak.

Ingyenes márciusi előadásaira is minden érdeklődőt szeretettel vár a Kistérségi Praxisközösség:

Dr. Barkóczi Ilona tüdőgyógyász, osztályvezető főorvos előadására „A dohányzásról napjainkban” címmel 2020. március 17. (kedd) 18.00 órai kezdettel a Császártöltési ÁMK Könyvtárában (6239 Császártöltés, Kossuth L.u.1.), valamint Kelemen Emese klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta „Utak a lelki egészséghez” című előadására 2020. március 24. (kedd) 18.00 órai kezdettel a Keceli Városi Könyvtár és Művelődési Házban (6237 Kecel, Szabadság tér 17.).

Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi