A magyarokat sem fogja elkerülni a koronavírus, jobb felkészülni a betegek ellátására – állítja a volt tisztifőorvos. Falus Ferenc szerint a legfontosabb lépés az első fertőzött időben történő diagnosztizálása, kezelése és elkülönítése, hogy elkerülhessük a több gócpont kialakulását.

Lehetetlen meggátolni, hogy Magyarországot is elérje a koronavírus, ez bármikor ideérhet, feltéve egyáltalán, hogy még nincs itt
-Hirdetés-

 – erről beszélt Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos a hvg.hu megkeresésére.

Hangsúlyozta, hogy már lehetnek itthon is betegek, vírushordozók, csak eddig nem került kórházba olyan súlyos beteg, akinél azonosították volna a betegséget. Hozzátette, nem lenne baj, ha regisztrálnak egy beteget Magyarországon, főleg, ha behurcolt esetről van szó.

Közölte, baj akkor van, ha már nem lehet követni, hogy ki a fertőzés forrása, és ő másokat is megbetegít, illetve ha egyszerre van beteg Kelet- és Nyugat-Magyarországon.

Olaszországban egyébként éppen ez a gond, hiszen még most sem sikerült megtalálni a nulladik beteget.

Forrás: portfolio.hu