Kecelen hagyománya van az üvegházas, fóliás virág,- zöldség termesztésnek, bár mostanában már sajnos nem sokan folytatják ezt, Csúzi Attila a kevesek egyike, aki a méltán híres keceli paprikát termeszti.

„A több évtizedes magas szintű fajtanemesítési kutató munka, a termesztő szakemberek rengeteg tapasztalata, gyakorlata és kitartása is hozzájárul ahhoz, hogy kiváló minőségű, friss, ropogós, lédús paprika kerülhessen a családok asztalára” – nyilatkozta Csúzi Attila még 2014-ben.

Attilát most arról kérdeztem, hogy az elmúlt évekhez képest a jelenlegi koronavírus miatti helyzet mennyiben befolyásolja ezt az ágazatot?

Mesélj egy kicsit a kezdetekről és arról, mi változott azóta?

-Hirdetés-

Szüleim gazdálkodással foglalkoznak itt helyben, kisgyermek korom óta, ebbe nőttem bele már a 1970-es évektől kezdve. 34 éve, 1986-ban kezdtünk el zöldség növényeket hajtatni fűtött fólia sátorban, főleg paprikát, de mellette paradicsomot, uborkát, retket is. Kezdetben csak kiegészítésként az állattartás mellett, majd néhány év múlva már ez lett a fő tevékenységünk. Az évek során a kertészeti ágazaton belül is a paprika termesztésére specializálódtunk, fokozatosan felhagytunk a kiegészítő zöldségekkel. Eleinte csak a szűkebb családdal dolgoztunk a kertészetben és körül-belül 40 km-es körzetben értékesítettük a paprikát. Később bővítettük a termelést, alkalmazottakat is be kellett vonni a munkába, mert ez az ágazat nehezen automatizálható és kézimunka igényes. Tanulmányaimat is ennek megfelelően végeztem. Gimnázium után Kecskeméten tanultam a Kertészeti Főiskolán és zöldség-dísznövény termesztő szakmérnökként végeztem 1990-ben. Ebben az időben zajlott a rendszer váltás és felfutóban voltak a kis gazdaságok a nagyüzemekkel szemben. Természetes volt, hogy haza jöttem és beálltam a családi gazdaságba, annak a fejlesztésén munkálkodtam én is. Közben elvégeztem a Növényvédelmi és Tápanyag-gazdálkodási szakmérnöki képzést is, hogy minél jobban helyt álljak ezen a pályán. Családi gazdaságunkat 15 év alatt, az ezredfordulóra a kezdeti 600 négyzetméterről, 15.000 négyzetméterre növeltük. Paprikánkat pedig a Nagybani Piacon értékesítettük, vásárlóink az egész ország területéről jöttek hozzánk. Manapság a nyári dömping idején, amikor beindul az export, akkor egyre nagyobb mennyiségű termés megy külföldre a Kecelen tevékenykedő Fresh Fruit TÉSZ-en keresztül. Jelenleg a LÉ-DA Szociális Szövetkezet szaktanácsadója vagyok, ehhez Gödöllőn az egyetemen elvégeztem a szaktanácsadói képzést, hogy minél szakszerűbben tudjam partnereinket segíteni.

Most a vírushelyzet hogyan hat ki a tevékenységetekre? Milyen megoldások ígérkeznek az újonnan felmerült problémák megoldására?

Jelenleg a koronavírus miatt kialakult helyzet egyelőre a mi ágazatunkat kevésbé érinti, mint sok más ágazatot, ami nem élelmiszer előállítással és forgalmazással foglalkozik. Nekünk muszáj dolgoznunk minden erőnket és tartalékunkat bevetve, hogy friss, vitamindús paprikával lássuk el az embereket. Bár nem tartozik az alapvető élelmiszerek közé, de a vitaminok fogyasztása elengedhetetlen az egészség megőrzése érdekében. Jelenleg ez kiemelten nagy hangsúlyt kap, és egyre több szakirodalom foglalkozik vele, hogy a szervezet számára a legmegfelelőbb vitamin és ásványi anyag bevitelt a friss zöldségfélék fogyasztásával biztosíthatjuk. Ezek között is az egyik legközismertebb a paprika, melynek az termelésével és forgalmazásával jelenleg is foglalkozunk.
Természetesen minket is érint a válság, de nem kellett leállnunk, mint sok más vállalkozásnak. Az alapanyagok beszerzése ugyanúgy akadozott az elmúlt néhány hétben, mint egyes élelmiszereké. A kialakult pánik miatt az emberek gyorsan, a megszokottnál nagyobb mértékben vásárolták fel például a műtrágyákat, ami elengedhetetlen a tápoldat elkészítéséhez. Emiatt csak nagyobb távolságból, több erőfeszítéssel és drágábban tudtuk biztosítani az alaptrágyákat.

Kapcsolódó cikk
Szlovák Pál: „Folytatjuk a mezőgazdasági termelést, hiszen élelmiszerre mindenkor szükség van/lesz!”
Szlovák Pál: „Folytatjuk a mezőgazdasági termelést, hiszen élelmiszerre mindenkor szükség van/lesz!”
A jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzet miatt kialakult korlátozások nyomán világszerte rengeteg vállalkozó, gazdálkodó kerül rendkívül nehéz pénzügyi helyzetbe. A...

A munkaerő ellátás is nehézkesebb lett. A kertészet egy munkaerő igényes ágazat, főként női munkavállalókat alkalmazunk. Szerencsére a dolgozóink jelentős része vállalja a munkát ebben a nehéz helyzetben is, de vannak, akik nem tudnak jönni. Az idősebbek félnek a vírustól és betartják a hatóság kérését, otthon maradnak. A gyermekes anyukák közül csak azok tudnak jönni, akiknek már nagyobbak a csemetéi és önállóan képesek otthon tanulni, illetve akik meg tudják oldani a gyermekek felügyeletét. Ilyen szempontból nagyon nehéz helyzetben vannak a gyermeküket egyedül nevelő nők, akik óvodai és iskolai ellátás mellett tudtak eddig dolgozni alkalmi munkavállalóként, most van, aki részlegesen, vagy teljesen kiesik a munkából.
Az értékesítést is át kellett szervezni nagyon gyorsan. Egyik napról a másikra bezártak azok a szállodák, illetve azok az üzemi konyhák, ahová a vásárlóink egy része szállította a paprikánkat. Ebbe az irányba ma már nem lehet értékesíteni semmit. Azóta sajnos több piacot is be zártak, az ott dolgozó kereskedők sem vesznek már paprikát tőlünk. Továbbá kiestek még páran olyan kereskedők is, akik nem vállalják a vírus fertőzés veszélyét és önkéntes karanténba vonultak maguk vagy családjuk védelme miatt. Szerencsére az elmúlt 34 év értékesítési tapasztalata és a nagyszámú kereskedői hálózat miatt sikerült egyelőre elfogadható áron értékesíteni minden megtermelt paprikát. Bízunk benne, hogy a legnagyobb korlátozások idején is kell enni az embereknek, és az élelmiszer forgalmazás engedélyezett tevékenység lesz, rosszabb esetben kicsit másként, mint az eddig megszokott. Gondolok itt arra, hogy elképzelhető, amennyiben a jelenlegi értékesítési csatornák tovább szűkülnek, akkor elkezdjük mi is, amit sokan mások már jelenleg is folytatnak, hogy közvetlenül kiszállítjuk a termést vásárlóinknak. Bár ez nagyobb munkával, költséggel és szervezéssel járna, de ha így tudnánk csak biztosítani a fennmaradásunkat, akkor muszáj lesz tovább lépni ebbe az irányba.

A LÉ-DA Szociális Szövetkezet szaktanácsadója vagy. Pár szóban mondd el, mit jelent ez a szövetkezet? Miben jelent segítséget a tagoknak különösen a mai világban?

2016-ban létre hoztunk egy szövetkezetet mely több előnnyel is szolgál partnereink számára. LÉ-DA 2016 Szociális Szövetkezet néven tevékenykedünk. Szociális alapon végzünk gazdasági tevékenységet, én vagyok a szaktanácsadó. Lényege, hogy olyan kistermelőket segítünk szakmai tanácsokkal, akik önállóan nem lennének életképesek, nem tudnák felvenni a versenyt tapasztaltabb és tőkeerősebb nagy vállalkozásokkal. Cserébe ők a mi segítségünkkel megtermelt paprikájukat nekünk szállítják be. Így mindenki jól jár. Mi biztosítjuk a szakmai tanácsokon kívül az alapanyagokat is a termesztés minden fázisához például vetőmag, palánta, tápoldat, biológiai növényvédelem kialakításához szükséges hasznos rovarok, göngyöleg, kötöző anyag.
Ők a munkájukat és szorgalmukat adják az együttműködéshez. A közösen megtermelt paprika osztályozását, csomagolását és értékesítését is mi végezzük.
Szaktanácsadásom nem csak a termesztéssel kapcsolatos. Segítjük tagjainkat könyvelésük átvállalásával, pályázati lehetőségek felkutatásával illetve a pályázat megírásával is. Az elmúlt 2 évben több sikert is elértünk közösen pályázati téren. Tagjainknak ingyenes szakmai képzést biztosítunk. Segítjük őket fejlődésükben, hogy hosszabb távon is megállják a helyüket és értéket teremtsenek, ne az álláskeresők táborát gyarapítsák. Lehetőségeinkhez képest természetbeni juttatásokban is részesítjük őket, hogy időnként kicsit könnyítsünk a megélhetésükön.

Van-e valami jó tanácsod a szakmabeliek, termelők számára?

Azt tanácsolom a szakmában dolgozóknak és a termelőknek, hogy örüljenek neki, hogy a válság ellenére szükség van a munkánkra, mert enni minden helyzetben muszáj! Szedjék össze a gondolataikat az erőforrásaikat, és tegyenek meg mindent, hogy legyen miben bízni a jövőben! Gazdálkodjon mindenki a legjobb tudása szerint, hogy minél hamarabb talpra álljon az ország gazdasága a válság után! Alaposan át kell gondolni előre, hogy mire lesz szükség a termeléshez az év folyamán, és időben be kell szerezni hozzá az alapanyagokat, mert az akadozó ellátás miatt problémák adódhatnak. Ha muszáj, akkor alkalmazkodjunk az új helyzethez és az új kihívásokhoz rugalmasan! Kitartást és jó egészséget kívánok mindenkinek ebben a nehéz helyzetben!

-Varga Eszter-
Fotók: Csúzi Attila archívuma

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)