Összművészeti szalon Kiskőrösön: „Ez egyfajta adakozás a közösség felé” – vallja Benyik Norbert és felesége Csilla, az Art Café tulajdonosai, akik Kunhegyesi Ferenc Megyei Prima-Díjas festőművész barátjukkal közösen hívták életre az úgynevezett Összművészeti Szalont, melyet minden hónapban ingyenesen szerveznek meg Kiskőrösön az Art Café-ban.

-Hirdetés-

Céljuk, hogy közelebb hozzák egymáshoz az embereket és a művészetet, mindemellett pedig olyan élmény alapú kulturális szórakozást nyújtsanak, mely igazi közösségi élményt jelent a résztvevőknek.

Február 29-én (4. alkalommal) Képbe zárt világok címmel a fotózás, fotóművészet volt az est tematikája. Ez alkalomból öt kiskőrösi tehetség mutathatta be munkásságát az érdeklődőknek.

Kaposi Nóra
Már gyerekkora óta a művészet vonzotta, elvégezte a kirakatrendező-dekoratőr szakot. Közel 15 éve pedig beiratkozott fotográfus képzésre, onnantól kezdve számolja fotós pályafutását… mostanában nem túl sok ideje jut „művészkedni”, de azt megtudhattuk, hogy dolgozik egy közös titkos projekten. Szívéhez a portrék állnak a legközelebb, azokból is azok a fotók, melyek a valóságot tükrözik.

Kaposi Nóra

Suba Sándor
A kiskőrösi fotóklub tagja, a fotózás technikájának nagy szerelmese. Otthon a garázsban előszeretettel kísérletezik a fényekkel és az eszközökkel. Szabadidejében, nappal és éjszaka is a természetben készült technikásabb felvételek vonzzák.

Suba Sándor

Subáné Kiss Krisztina
Krisztát is beszippantotta a fotográfia világa, férjével és gyermekeivel együtt kirándulások alkalmával örökíti meg a természet szépségeit. Közel áll hozzá a portréfotózás, az érzelmek megjelenítése a képeken. A Gospel Sasok koncertjein is előszeretettel fotóz, játszik a fényekkel.

Subáné Kiss Krisztina

Oláh Pál
Palit szinte mindenki ismeri – az OPÁL autósiskola révén – és tudja róla, hogy szenvedélyes fotós. 1970 óta jó barátja a fényképezőgép. A formák szerelmese, azok közül is a gömbölyded alakok ragadják meg figyelmét. A női alak kifogyhatatlan téma számára, kedvenc műveit az autósiskola falain meg is csodálhatjuk.

Középen: Oláh Pál

Márki Levente
Levente az oszlop; a fotóklubok, összejövetelek élő tudástára. Mivel munkája is technikai, így képei is tükrözik a technikai ismeretek gazdagságát. Képeit jellemzi a részletgazdagság és a formai világ.    

Márki Levente

Az öt művész képeit csodálhattuk meg az összművészeti szalon februári alkalmán. A zenét Horváth Tibor szolgáltatta, az est támogatója pedig a Mátyás keserű volt.

Horváth Tibor, akinek a zenét köszönhetjük

Képek és cikk: Kincses Szilvi

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)