Féléve már annak, hogy megtartották Magyarországon az önkormányzati választásokat, azóta polgármestere Soltvadkert Városának. Hogyan ítéli meg ezt a mögöttünk levő időszakot?

-Hirdetés-

Az első félév számomra nagyon pozitív élmény, kellemes csalódás volt. Őszintén szólva picit tartottam attól, hogy mi lett volna abban a helyzetben, ha esetleg a képviselő-testület összetétele nem ilyen támogató lenne. Az egy nagyon nehéz helyzet elé állított volna. Ez volt számomra a legnagyobb kockázata a választásnak, de szerencsére erős, stabil és támogató többség van mögöttem, így jó dolgozni. A képviselő-testület tagjaival nagyon jó az együttműködés, nyilván elsősorban azokkal, akikkel egy listáról indultunk. De a testület többségével jó munkakapcsolatban vagyunk. Tudtam, mire vállalkozom, hiszen előtte, mint alpolgármester tevékenykedtem. Nyilván sokkal több időt és erőfeszítést igényel polgármesternek lenni, például nagyon sok protokoll feladatom van, meghívásoknak kell eleget tennem. Ugyanakkor ez biztosítja azt, hogy a lakossággal közvetlen kapcsolatban legyek, ezáltal a visszajelzések is közvetlenek.

Most a koronavírus idején ilyen jellegű munkám nincs, hiszen ez nullára esett vissza. Ugyanakkor ezer más feladatom van, amit meg kell oldani nap, mint nap. A polgármesterek, – így személy szerint én – is egy csomó feladatot kaptak a jelenlegi vírushelyzet megoldása érdekében. Ami eddig testületi hatáskör volt, most vannak ügyek, amelyeket a polgármester egy személyben is eldönthet.

Ez nagyobb szabadságot ad, de nagyobb felelősséget is ró az emberre.

Sok esetben elektronikus úton továbbra is kikérem a testület tagjainak a véleményét. Ki is alakítottunk egy olyan rendszert, hogy a márciusi testületi ülésen a tagok megkapják elektronikusan az anyagokat és elektronikusan is szavazhatnak. Így is tehetik fel a kérdéseiket. Tehát az élet megy tovább, személyes kontaktus nélkül.

Soltvadkert esetében köztudott, hogy széles lakossági figyelem irányul a képviselő-testület munkájára. Milyen polgári megkereséseket/visszajelzéseseket kap?

Ebben az időszakban kizárólag a vírussal kapcsolatos megkeresések vannak. Azt tapasztalom, hogy megnyugodott a lakosság és megértette: nagyon komoly a helyzet, nagy bajba kerülhetünk, ha fegyelmezetlenek vagyunk. Úgy látom, hogy beállt a város működése abban a tekintetben hogy – amennyiben lehet –  mindenki kerüli a személyes kontaktusokat. A vírushelyzet előtt nyilván divatos téma volt a környezetszennyezés, ezekkel kapcsolatosan voltak napirend előtti felszólalásaink. Ez egy sokat emlegetett, globális jelenség, így nyilván helyi szinten is, itt Soltvadkerten is kiemelt szerepet kap. Ez is a figyelem középpontjában van, de emellett igyekszem a beruházásainkra is koncentrálni.

Temerini Ferenc polgármester és Kárász András alpolgármester

Milyen fejlesztések, beruházások várhatóak a közeljövőben?

Úgy vettem át a hivatalt, hogy nagyon komoly beruházások voltak folyamatban. Többek között sikerült lezárni a sok-sok problémával járó kerékpárút beruházást, aminek nagyon örülök. Szépen, jó tempóban halad a két turisztikai beruházás a Vadkerti-tó partján. Folyamatban vannak az előkészített projektek, mint például a kempingfejlesztés, kemping vizesblokk felújítása, és a Vadkerti-tónál a játszótér kialakítása.

Milyen pályázatot adunk be? Bíztatnak bennünket, hogy jó eséllyel pályázhatunk egy ipari park kialakítására is, ami azt jelenti, hogy 150 milliós pályázatot nyújtanánk be egy kisebb park létrehozására illetve az iparterület feltáró utunknak a leaszfaltozására. Az útalap készen van, ami egyelőre murvás, azt szeretnénk leaszfaltozni. Ezek a legközelebbi tervek.

Továbbá 2 útépítésre van már elnyert pályázatunk, amelyek esetében már a közbeszerzési eljáráson is túl vagyunk, példának okáért említem a Vadkerti-tó felé vezető Bajcsy-Zsilinszky utcának egy szakaszát, mely az 53-as úttól egy viszonylag hosszú szakasznak az aszfaltjavítása, felújítása lesz. Ezeknek a beruházásoknak néhány hónapon belül meg kell valósulnia.

Ezek olyan fejlesztések – az iparterületen kívül – amelyeknek a döntései már készen voltak, amikor átvettem a hivatalt. Volt olyan, amely esetben a munkálatok már folytak, és volt, amelyet most kezdtünk el. Tehát az átmenet folyamatos. Ebben szerencsém is volt, mert a korábbi polgármesterrel nagyon jó viszonyban történt meg az átadás-átvétel. Azóta is, ha kérdésem van, vagy segítségre van szükségem, bármikor fordulhatok hozzá bizalommal. Ebből a szempontból is szerencsés volt az első fél évem.

Jelezte, hogy online fogják megoldani a testületi üléseket, de mit is jelent ez a valóságban?

Online testületi üléseket vezettünk be valóban, hiszen a testületi munkának folytatódnia kell.  Egyelőre nem valós időben fog zajlani, ezt most nem is indokolja az a 4 előterjesztés, amely márciusi ülésünkre van betervezve. Márciusban nem lesznek komoly, nagy horderejű döntései a testületnek.

A februári testületi ülés egyik pillanata

Úgy határoztunk, hogy a testület emailben küldött és leadott szavazattal fogja az aktuális kérdéseket eldönteni. A lakosság részéről még nem lesz élőben követhető, de az eredményéről, mint eddig is, beszámolunk. Amennyiben áprilisig elhúzódik a veszélyhelyzet,– amire sajnos komoly esély van -, akkor lehetséges, hogy áprilisra kialakítunk egy olyan mechanizmust, amely segítségével élőben is követheti a lakosság a képviselő-testületi ülésünket.

Kiss Tamás