Huszonöt különböző betűtípussal írtam le, hogy “I’m bored”, de egyébként megvagyok köszönöm, ha kérdezik.

-Hirdetés-

6.30 Felébredek magamtól. Na jó, ébresztőre. Nem, egyébként ilyenkor még az igazak álmát alszom. Rendes diák lévén kihasználom az időt az alvásra, hiszen nagyon mozgalmas és eseménydús napom lesz ma is. Vagy mégsem?

9 óra körül ténylegesen felébredek. Elgondolkozom, vajon mit fogok tenni ma. Mármint hasznosat. Lássuk csak, lesz ma órám? Hol az órarendem? Várjunk… nincs szükségem órarendre, mert nincs iskola. Igazából úgy állok hozzá, hogy ez csak egy elnyújtott tavaszi szünet, ahol néha esik a hó. De majd jobb lesz. Felhúzom a redőnyt, reménykedve, hogy nem a szánkót kell előszedni, hanem a tavaszi ruhatáram, és láss csodát, ezen a szép márciusi napon nem esik a hó. Hihetetlen.

9.30 Egy közhelyesen átlagos reggeli rutin után (amely tartalmazza a fogmosást, az egészséges – vagy olyasmi – reggelit, meg a többi dolgot, amit egy átlagos hétköznap reggel is megtennék) vagyok olyan naiv, hogy pozitív reményekkel telve megnyitom az internetet. De miért?

10.15 körül már elintéztem azt, amit el kellett, és megvettem azt, amit meg kellett. Az internet rendelkezik egy emberfeletti erővel, ami olyan, mintha hipnotizálnának. Érted, ha nem látom meg a hírekben, hogy szombattól már ne menjünk sehova, biztos vagyok benne, hogy nem kell még egy tej, meg még egy kenyér, de az ilyenek után valamiért jobban kívánom a müzlit tejjel, meg a melegszendvicset, amelyhez elengedhetetlen a kenyér.

10.27 Ez ijesztő. Határozottan ijesztő. Mindenki maszkban, még én is. Persze, elvileg felnőtt vagyok, vagy mi, és felfogom, hogy ez a megelőzés érdekében van. Mindenki betart mindent. Én is. És elmúlik. És jobb lesz. Vezetés közben elengedhetetlen, hogy zenét hallgatok. Valami vidámat. Így kicsit talán elterelődik a figyelmem arról, hogy hol tart most ez a világ… de jobb lesz.

11.18 Végre újra itthon, úgy is olyan rég voltam már. De mostanában elég sokat leszek még. Vettem egy festőkészletet. Palettát, ecseteket, meg persze festéket is, hogy egy újabb aktivitással múlathassam az időt. Egy probléma van. Nem tudok festeni.

12.06-kor az óra másodperc mutatója is érdekesebb, mint az, hogy Drakón hogy próbálta meg csillapítani a feszültséget Kr.e 621-ben. De muszáj, hiszen hamarosan órám lesz (vagy mi), és miért érzem úgy, hogy én fogok felelni? (Spoiler: mert én feleltem, de ötösre!) Egyébként ez a távoktatás dolog tök jó, csak nem lesz tőle érettségim. Természetesen van haszna is ennek a bezártságnak, az ember annyira unatkozik, hogy tényleg nekiáll tanulni.

De majd jobb lesz, és lesz érettségi, és felvesznek a kiválasztott egyetemre és szép lesz az élet. Ugye?

14.01 És én arra gondolok, hogy a híres magyar költő mire gondolt amikor megírta azt a verset. Most komolyan, honnan tudhatnám? De az összehasonlító verselemzés megírása még a suliban is érdekesebb. Hiányzik az iskola. Hiányoznak a tanárok, a barátok. Itthon nem olyan. Menjünk vissza. Légyszi!

15.56-kor kész az összes házim. Hétfőre is. Így nem kell hétvégén foglalkoznom vele. Jaj de örü…na várjunk, akkor mégis mit fogok csinálni hétvégén?? Elmegyek úszni egyet…ja nem. Ilyenkor milyen jó lenne, ha az embernek lenne kutya vagy macska, vagy aranyhal, vagy akármi. Szívesen nézném, ahogy úszkál ide-oda. Valaki vessen véget ennek.

16.40 “Kijött az újabb rész!!” -ijesztem meg ezzel szegény anyukámat, aki néha aggódik miattam, nem is tudom miért. Talán mert még nem látott ennyire örülni egy új résznek egy jó sorozatból. Na nembaj, eltelik újabb egy óra, és a tudatom foglalkozhat azzal, hogy kiderül-e ki a gyilkos. Sajnos nem derült ki. Szomorú.

17.20 “Nem fogok unalmamban enni, nem fogok unalmamban enni”. De ha egyszer olyan szépen néz rám a gofrisütő, már szinte suttogja, hogy “de igen, te éhes vagy, egyél gofrit, tudom, hogy szükséged van rá”. Nem és nem! Nem fogok unalomból gofrit sütni!

17.47 Finom volt. De most lelkiismeret-furdalásom van. Mivel kompenzálhatnám?

18.19 A szomszédok biztos átgondolják az életüket, amikor hallják ahogy Rubint Réka üvölti: “MEG TUDOD CSINÁLNI”. Az online edzéstől még az ő kedvük is jobb lesz talán.

20.20. Gondolatok arról, hogy hova fog fejlődni ez az egész. Ki tudja? Talán jövő héttől már személyit kérnek, ha tejfölt akarok venni.

20.30. Inkább olvasok egy könyvet, azzal telik az idő.

Holnap hasznosabb napom lesz, tanulok még egy kicsit többet. Lehet, hogy pizsamában,de felkészülök az érettségire. Előveszem valamelyik hangszert (azt jobban fogja szeretni a szomszéd). Megváltom a világot – ami most még rossz, de majd jobb lesz.

T.R.