Az ember lelke mélyén lévő félelem rombolja az immunrendszert is – mondta Csókay András idegsebész, a Honvéd Kórház idegsebészeti osztályának osztályvezető főorvosa a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetről.

A stressz, az egészséges félelem egy bizonyos szintig mozgósítja az ember ellenálló képességét, javítja a keringést és minden rendszerünket, így az immunrendszerünket is. Ugyanakkor a szív legmélyén lévő félelem hatalmas károkat okoz, roncsolja a keringést és az immunrendszert és akadályozza az elmét, hogy jó döntéseket hozzon

-Hirdetés-

– magyarázza Csókay András.

Az idegsebész szerint ezért fontos, hogy a gyökerénél tudjuk kezelni a félelmünket, a lelkünk legmélyén, ahová csak az ember maga és Isten lát.

Erre való az igazán mély, az egyház tanítása szerint kontemplatív, szemlélődő imádság

– mondta, majd hozzátette, a vallások többsége utat mutat ehhez a valós, félelemmentes énhez mély imádsággal vagy meditációval. Ugyanakkor nemcsak a vallásos ember képes eljutni a lelkének ehhez a legmélyebb részéhez, ahol találkozhat igazi önmagával. De ehhez mindenképp szükséges a csend.

Csókay András szólt arról is, hogy volt három magyar tudós, akinek a gyakorlati útmutatásai segíthetnek a koronavírus leküzdésében is: Semmelweis Ignác, aki felfedezte a sterilitás és a kézmosás fontosságát, Szent-Györgyi Albert, aki izolálta a C-vitamint és rájött szerepére a vírusos betegségek leküzdésében, valamint Béres József, aki felismerte a nyomelemek immunerősítő hatását.

Forrás:hellovidek.hu