Erdőtelken a Diófa utcában jártunk Biber József közel két hektáros kertészetében, ahol helyet kapott egy üvegház is. Hamarosan megvalósulni látszik régi álma, hogy mindenki számára elérhetővé tegye kaktuszgyűjteményét.

A megnyitás a kialakult járványhelyzet miatt várat magára, de a virágokat nem érdekli a járvány és még pár hétig gyönyörködhetünk pompájukban.

-Hirdetés-

Türelmetlenül várjuk a megnyitót, addig díszkertünk most esedékes munkáiról kérdeztem a tulajdonost.

-A kerti virágültetés most kezdődik, eljött az egynyári virágok ideje. Ez azt jelenti, ha évelőt ültet valaki, azt csak egyszer teszi meg, viszont a virágzási ideje ezeknek a növényeknek korlátozott. Aki olyan virágot szeretne, ami ontja a virágait az ősz beköszöntéig, az egynyári virágok tömérdek választékában válogathat. Csengődön az otthonomban vannak ezek a finom kis növények, itt kint viszont a látványosra növő szabadföldi, vagy épp konténeres fajták közül lehet válogatni.

Milyen gondozást igényelnek most a növények?

-A talajmunkák mellett ne feledkezzünk meg a tápanyag utánpótlásáról. Én a hármas keverékű műtrágyát ajánlom, amit gazdaboltban is be lehet szerezni. A kiszórásnál a kevesebb néha több elvét kövessük, ne gondoljuk azt, hogy többet adunk a növényünknek, mert szebbet és nagyobbat szeretnénk – azzal csak ártunk nekik. Hatékonyabb lesz, ha egy kicsit belekapáljuk a földbe, és utána mindenképpen locsolást igényel.

A kaktuszgyűjtemény egyik csodája

Most van a füvesítés időszaka, amit sokan szakemberre bíznak, viszont a meglévő gyepünk karbantartását sokan maguk intézik. Mit tegyünk, ha foltokban kiégett, tönkrement a füvünk?

-Fel kell lazítani egy kicsit a talajt, erre van egy egyszerű szerszám: a talajlazító gereblye. Utána elszórhatjuk a magokat, majd kicsit dolgozzuk bele a földbe, hogy ne látszódjon a fűmag. Végül jöhet a műtrágya és a locsolás. Ne lepődjünk meg, ha más színű lesz a fűfoltunk, amit újravetettünk. Mindegy milyen fűmagot használtunk, egy év után, amikor megöregszik a füvünk, akkor már az egész felülete ugyanolyan színű lesz.

További kérdéseiket hozzászólásban várjuk!
Akik szeretnének gyönyörködni a kaktuszokban, időpont egyeztetés után ingyenesen megtehetik!
Biber József telefonszáma: 06/70-453-5289

-Berkecz Móni-
Fotók: Kincses Szilvi

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)