Május 16-17-én tesztnapot tartottak az autocross versenyzőinek a Kecel Ringen.
Naponként 20 versenyautót tudtak fogadni és egy versenyzővel maximum 3 fő érkezhetett. A pálya reggel 8 órától délután 5 óráig volt nyitva.

A teszthétvége szervezéséről és lebonyolításáról Tukacs Tamás elnököt kérdeztem.

Honnan jött az ötlet a teszthétvége megszervezésére?

-Hirdetés-

– Tulajdonképpen a pálya alkalmassága és a hosszú eltelt idő – tavaly október vége óta, ahogy az utolsó futam lezárult, sok versenyző csak porolta a kocsiját a szezonra és sajnos az is elcsúszott nagyon. Így az elnökségi tagokkal arra a következtetésre jutottunk, hogy nagyon jó lenne, ha a versenyzők a bezártság után ki tudnák engedni a gőzt. Csináljunk nekik egy edző, tesztelő hétvégét.
Régebben Józsi bácsi szervezett hasonlót. Az utolsót 2018-ban rendezték meg, de az nem volt ekkora érdekeltségű, mint a mostani, bár ezt lehet, hogy most a vírus járvány is befolyásolta.

Haszilló Ferenc polgármesterrel egyeztettük az időpontot és szabtunk egy napi korlátot, 20 autónál nem lehet több az adott tesztnapon és így még a versenyzővel jött családtag, szerelő vagy segítő is belefért a számolt 100 főbe.
El kezdtük híresztelni és akkora volt az érdeklődés, hogy muszáj volt 2 napra szerveznünk, majd ahogy kitettük a közösségi oldalunkra 2-3 nap alatt beteltünk. Mind a két napra olyan nagy volt az érdeklődés a tesztelés iránt.

Milyen védelmi intézkedéseket tettetek a biztonságos lebonyolításra?

– A kötelező biztonsági előírásokkal kapcsolatban reggel tartottunk egy kisebb megbeszélést, hogy ha lehet, ne keveredjünk, vagy ha mégis a szomszéddal beszélgetünk, akkor tartsuk be azt a 1,5 m-es távolságot. A depóban mindenki szellősebbre táborozzon le, mint ahogy a kormányrendelet igényli.
Már meghirdetve is úgy volt a rendezvény, hogy zárt körű! Nézőket nem állt módunkban beengedni a pálya területére.
Így a nap végén is el tudom mondani, hogy be volt tartva minden előírás, szóval mindenki odafigyelt.

A pályakarbantartás miben különbözik ilyenkor? Egy verseny hétvégéhez képest mennyivel több vagy kevesebb szervezői munka van?

– Mikor felhívtam pár traktorost, hogy lenne nálunk ez a rendezvény, és hogy mit szól hozzá, el tudna-e jönni segíteni az adott napon, olyan gyorsan körbeszaladt a többi gépkezelőnél a hír, hogy ők hívtak, hogy jönni szeretnének, mert annyira élvezik ők is, hogy részesei lehetnek a rendezvényeknek. Ennek köszönhetően tudtunk egy majdnem ugyanolyan színvonalú pályakarbantartást tartani, mintha verseny helyzetben lennénk.
Majdnem hogy ugyanannyi szervezést igényel egy tesztnap levezetése, mint egy versenynapé! A megelőző napokban lekaszáltuk a depó területét. A száraz időjárás végett már csütörtök délután elkezdtük a pályanyomvonal belocsolását és a segítőkkel megbeszéltük, hogy kinek mi lesz a feladata a hétvége folyamán. Mentőautót is kértünk, hogy ami a legfontosabb, az emberi élet biztonsága egy percig se legyen veszélyben.

Hogyan értékeled a teszt hétvégét? A résztvevők hogyan érezték magukat?

– A nagy érdeklődésre és a családias hangulatra gondolván nagyon jó szájízzel térhetett haza mindenki. Mivel a versenyzők tesztelni jöttek, volt pár résztvevő, akinek az autója napközben feladta a szolgálatot, de ettől függetlenül elégedetten tértek ők is haza. Ennélfogva én is örömmel láttam, hogy jól sikerült leszervezni a programot.
Beszéltem pár versenyzővel és annyira meg voltak elégedve mindennel, hogy ettől többet nem kapnak talán sehol az országban. A jó infrastruktúra, a családias hangulat, a szeretetünk az autósport iránt, a remek pályakarbantartás akkora értéket ad Kecelnek, hogy innen rossz szájízzel nem tér haza senki, és ettől jobb már nem is igazán kell. Én azt mondom, hogy ez volt az első éles bevetésünk amióta átvettük az egyesületet. Egy ici-pici baki azért csak becsúszott a tapasztalatlanság miatt, de rendkívül boldog vagyok, hogy teljesítettük a csapatommal a kötelezőt. Elégedetten zártam le a nap végén a sorompót a kapunál.
Hatalmas lendülettel indítottuk volna az évet, de a vírushelyzet keresztbe tett nekünk. A terveink szerint júniusban megkezdenénk a bajnokságot. Egy hat fordulós versengést szeretnénk leszervezni, hogy az év végén ismételten egy nagy díjátadó gálával tudjuk búcsúztatni a szezont.

A teszt hétvége szombati napjáról László Botond Flórián versenyzővel is beszélgettem, aki a tavalyi évben Junior kategóriában a 2. helyen végzett, megnyerte a Pintér Kupát és az idei bajnokságban – egyet lépve felfelé a Junior kategóriából – a felnőtt 1600 köbcentisek között indul.

A képen balról László Belián aki idén két bátya nyomdokaiba lép a Junior kategóriában és László Botond Flórián

– A bajnokság után a téli leálláskor karbantartásokat végeztünk az autóinkon, amivel mostanra el is készültünk. Nagyon örültünk a teszt lehetőségnek mivel így ki tudtunk próbálni pár újítást és beállítást a kocsin. Ilyen például, hogy emeltünk az autón, nagyobb kerekek kerültek fel és teszteltem egy új gumitípust. Sokat segít az új kipufogórendszer is.
Az eredményeket illetően elégedett vagyok, hozták a változtatások a kívántakat.

Kovács Gyula

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)