Közel három évtizede, 1991 óta működik városunkban a Kiskőrös Városért Alapítvány, amelynek létrehozásával az alapítók Kiskőrös kulturális életének támogatását, fejlesztését tűzték ki célként. Az alapítvány aktív szerepet vállal a város kulturális hagyományainak megőrzésében, a történelmi emlékművek gondozásában-fejlesztésében. A város történelmi és kulturális hagyományaira alapozva részt vesz a helyi rendezvények szervezésében és bonyolításában, szerepet vállal az egészségmegőrzésben, a tudományos, oktatási, szociális és sporttevékenységekben, a környezet-, természet-, valamint a gyermek- és ifjúságvédelemben, elősegíti a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségét.

dr. Ba Mariann, ügyvéd

Dr. Ba Mariann ügyvéddel, a Kiskőrös Városért Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgettem, aki 2019. december 9. óta látja el ezt a feladatot.

-Hirdetés-

 

Milyen tevékenységeket végeztetek az elmúlt fél évben?

Nagy ambíciókkal és lendülettel vágtunk neki ennek az évnek. Rengetek ötletünk és tervünk volt: a tehetséges gyerekek támogatásán át, a városi rendezvények megszervezéséig sok minden, de sajnos közbeszólt a koronavírus-járvány.

Mikor fogalmazódott meg bennetek a járványügyi alap létrehozásának ötlete/gondolata?

A koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetre tekintettel 2020. március 17-én rendkívüli ülést tartottunk, ahol úgy határoztunk, hogy az idei évben fél millió forinttal támogatjuk azokat a kiskőrösi intézményekben tanuló gyerekeket, akik technikai eszközök hiányában nem tudnak lépést tartani a tanulásban a többiekkel. A támogatás keretében két laptopot és hat táblagépet vásárolt alapítványunk. Támogatásunk célja az volt, hogy a megvásárolt eszközökkel a tanulni vágyó, jó tanulmányi eredményeket felmutató, de szociálisan hátrányosabb helyzetben lévő tanulóknak nyújtsunk gyors segítséget. Az eszközöket az iskolák nevében Szentgyörgyiné Szlovák Mária és Franczia László igazgatók, valamint Horváth A. Gézáné igazgató-helyettes vette át, akik köszönetüket fejezték ki alapítványunknak a gyors segítségért.

Ekkor jött az ötlet, hogy hozzuk létre ezt a járványügyi alapot, ahová eddig több mint 2,5 millió forintos támogatás érkezett, melyet vállalkozók, magánszemélyek, valamint városunk képviselői ajánlottak fel. Ennek a járványügyi alapnak köszönhetően tudtuk támogatni a Kiskőrösi Polgárőr Egyesület veszélyhelyzet elhárítása érdekében végzett munkáját, besegítettünk a város fertőtlenítésébe és szintén ebből az összegből támogattuk a Kiskőrösi Mentő Alapítvány eszközbeszerzését is.

Kapcsolódó cikk
Az aukciós festmény árából rászoruló családokat támogatnak Kiskőrösön
Az aukciós festmény árából rászoruló családokat támogatnak Kiskőrösön
Még a koronavírus-járvány kezdetén Kunhegyesi Ferenc festőművész és Sárközi Lóránt (Dikh Tv) összefogásának köszönhetően adományozási kampányba kezdett a Dikh Tv,...

Továbbra is arra kérünk mindenkit, hogy lehetőségeikhez mérten – akár adójuk 1%-ának felajánlásával – támogassák kezdeményezésünket, munkánkat! Az alapítvány számlaszáma: 11732057-20009245. Előre is köszönjük a támogatásokat! 

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Amint helyreáll a rend, nagyon szeretnénk különböző kulturális programokat szervezni, illetve a tehetséggondozás területén tevékenykedni, ahogyan eddig is tettük.

Kutyifa Icu