Idén január 1-jétől a Kiskőrösi Evangélikus Egyház igazgató lelkésze Kecskeméti Pál lett és a másodlelkészi feladatokat Luptákné Hanvay Mária látja el. Az igazgató lelkészi feladatokat korábban ellátó Lupták György státuszát július 31-ig meghosszabbították, mely időszakig összeadhat párokat, keresztelhet, prédikálhat, temethet nyugdíjas lelkészként, de esperesi mandátuma április 24-vel megszűnt.

-Hirdetés-

A változásokról Kecskeméti Pál elmondta, hogy jelen helyzetben esperes helyettes vezeti a Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegyét, Nagy Veronika csengődi lelkésznő személyében.

A Kiskőrösi Evangélikus Egyháznál most nagy változások vannak folyamatban. Az itt dolgozó személyeket tekintve két új pénztáros van a gyülekezetnél, Szabó Róbertné Kornélia és Haskóné Ocskai Katalin. Az egyházfit még keresik, aki segíthetne az esküvőknél, a kereszteléseknél, temetéseknél és takarítaná az imaházat, valamint a templomot. Erre a feladatra alkalmas személy jelentkezését várják!

Most esperes és lelkészválasztás előtt állnak. Két esperes jelölt van Homoki Pál soltvadkerti és Stermeczki András dunaújvárosi lelkész személyében, de választást csak akkor tudnak tartani, ha a járványhelyzet megengedi.

Egy lelkész házaspárt is várnak kiskőrösi szolgálatra, akik érkezése a járványhelyzet miatt szintén elhúzódik.

A járványügyi intézkedésekhez az egyház is igazodott és ennek megfelelően változott az istentiszteletek és egyéb programok rendje. Esküvőt és temetést is tartanak, valamint keresztelőt is, de gyülekezet nélkül.

Az istentiszteleteket online módon tartják meg minden héten szerdán, amikor ezeket a Kiskőrös TV felveszi és több alkalommal is leadják műsorként az adott héten.

A televíziós istentiszteleteket – akár rövidebb vagy más formában – a járványhelyzet lezárást követően is szeretnék folytatni.

A legutolsó istentisztelet március 15-én volt a templomban, amelyet élőben közvetített a Kossuth Rádió. A járványhelyzetre való tekintettel határozatlan ideig még nem lesz istentisztelet a hívek részére.
Fontos információ, hogy az egyházfenntartói járulékot online módon is be lehet fizetni, melyhez a szükséges számlaszám a gyülekezet web oldalán megtalálható.

Az imaház melletti irodában május 11-től (hétfő) 8.00-12.00 óráig van ügyfélfogadás, mely során a szájmaszk és a kézfertőtlenítő használata kötelező.

Filus Tibor

Új adatbázis létrehozása van most folyamatban az egyháznál, amely során számítógépre telepítik fel a hívek adatait. Ezzel kapcsolatban kérik, hogy aki még nem jelentkezett a rendszerbe, az keresse fel személyesen a gondnoki hivatal irodáját és regisztrálja magát.

Az egyház kisebb fejlesztést is végrehajtott az elmúlt hetekben, amelynek köszönhetően az imaház udvarában elkészült az új játszótér hintával, mászókával, csúszdával, homokozóval és libikóka hintával.

Filus Tibor
Fotó: Kincses Szilvi