A március 16-án kihirdetett veszélyhelyzettől kezdődően május végéig összesen 15 esküvő volt Kiskőrösön.

-Hirdetés-

A fennálló veszélyhelyzet miatt elrendelt korlátozások következtében ebben az időszakban 7 pár halasztotta az esküvőjét, ebből szándékuk szerint még 2020-ban 6 pár házasságot fog kötni, július, augusztus és októberi újabb időpontokat kitűzve. 1 pár jelezte szándékát, hogy 2021-re tervezik az esküvőt.

Áprilisi hétvégékre nem volt előre tervezetten sem esküvő, így elmondható, hogy gyakorlatilag nem jelentős számban kellett időpontot módosítani a pároknak, hiszen júniustól már a korlátozások enyhítése valósult meg.

A 2020 évi tervezett előjegyzéseket tekintve közel 80 házasságkötési szándékot jeleztek. 2019-ben 103 pár kötött házasságot Kiskőrösön. Ez a szám hosszú évekre visszamenőleg a legmagasabb, hiszen 1991-ben volt utoljára, amikor meghaladta a 100-at a házasságkötések száma Kiskőrösön.

Az érdeklődések alapján a 2020 évi szám is biztosan növekedni látszik, hiszen egyre gyakoribb a “hétköznapi 2 tanús” házasságkötések száma , melyet főként a családtámogatási ellátások igénybevételének lehetősége motivál.

Júniustól még a Polgármesteri Hivatal Dísztermében korlátozott a résztvevők jelenléte.
A Díszterem területével arányosan – a védőtávolság megtartását figyelembe véve– határoztuk meg maximum 45 főben a hétvégi esküvőkön részt vehetők számát a veszélyhelyzet fennállása alatt.

A Díszterem előtt kézfertőtlenítőt helyeztünk el, a széksorokat a védőtávolság megtartásának figyelembevételével rendeztük el. 

– nyilatkozta hírportálunknak Baranyainé Szabó Katalin anyakönyvvezető.