100 esztendeje, 1920. június 4-én, amikor a versaillesi Nagy Trianon kastélyban Benárd Ágost magyar küldöttségvezető és Drasche-Lázár Alfréd államtitkár aláírták az első világháborút lezáró békediktátumot, a régi Magyarország eltűnt Európa térképeiről. S bár az elcsatolt területek idegen megszállása már korábban megtörtént, sőt a békeszerződés feltételei is ismertek voltak már hónapokkal korábban, a sokk, amely az ország lakosságát és az új határokon kívül rekedt magyarságot érte, óriási volt. Nem véletlen, hiszen még Andrássy Katinka, Károlyi Mihály gróf felesége is megjegyezte férjéről visszaemlékezéseiben: ugyan a dualista állam leghangosabb kritikusa volt az 1910-es években, de tulajdonképpen még ő sem látott túl a Monarchián. Az öröknek hitt birodalom azonban az első világháború alatt felőrlődött, majd a győztes nyugati hatalmak ítélete végleg megpecsételte további sorsát. Az igazságtalan döntés azonban túlmutatott a politikai- és közgondolkodáson: olyan sebeket okozott, amelyek egy újabb háború magját hordozták magukban, és olyan feszültségeket teremtett a Kárpát-medence népei között, amelyek még napjainkban sem oldódtak fel teljesen.

-Hirdetés-

Az Olvasó talán azt gondolná, hogy Kiskőröst, lévén nem határ menti település, nem érintette közvetlenül a trianoni szerződés, azonban a helyzet ennél természetesen bonyolultabb.

Több helyi csoport már a diktátum aláírásának napján tiltakozó nagygyűlést tartott a Szarvas színháztermében, az elfogadott jegyzéket pedig a kormánynak is megküldték. A helyi sajtó éveken keresztül úgy jelent meg, hogy minden oldalon a Magyar Hiszekegy sorait lehetett olvasni az aktuális hírek mellett. Ez igaz volt a mérsékeltebb Kiskőrös és Járása, illetve a radikálisabb Kiskőrösi Hírlap című hetilapra egyaránt. Végül 1934-ben a község emlékművet is állított a szomorú eseménynek, ez volt a régi Országzászló, amely egykor a Petőfi téren foglalt helyet. Fontos kiemelni, hogy a birodalom széthullása eltépett évszázadok óta fennálló gazdasági kapcsolatokat, s ezek újraépítésére a következő 100 évben aligha nyílt lehetőség. Ha pedig innen vizsgáljuk a városunkra gyakorolt hatást, akkor további igen súlyos törésekre figyelhetünk fel.

Kiskőrös eredeti Országzászlója az 1930-as években

Az első világháború alaposan megtépázta Kiskőrös nagyközséget: jelenlegi tudásunk szerint 420 felmenőnk halt hősi halált a harctereken, 1918 és 1919 forradalmai pedig további áldozatokat követeltek. Általános elszegényedés és tetemes adósságok jellemezték ezt az időszakot. Pedig 1914-ben közvetlenül a háború előtt még nagyon más állapotok uralkodtak. Ugyanis a nagy filoxérajárványt követő homoki szőlőtelepítéseknek Kiskőrös és környéke haszonélvezője volt: az 1890-es, illetve az 1900-as évekre beálló szőlőültetvények jelentős bevételhez juttatták a települést. Éppen ezért döntött úgy az elöljáróság Revaló Pál főjegyző vezetésével, hogy Kiskőrösnek külsőségeiben is illik megszépülnie. 1913-ban kibővítették a Városházát, 1914-ben felépült a Szarvas Szálló és a színházterem, 1914-1919 között pedig az új polgári iskola (a mai gimnázium) épülete. Ez utóbbi a háborús állapotok miatt igen sokba került (az eredeti ár duplája) a településnek, azonban a többi építkezés is csak jelentős hitelösszegek árán tudott megvalósulni.

A Szarvas Szálló az 1910-es évek végén

Ezeket a hiteleket Revaló főjegyző azért merte vállalni, mivel úgy gondolta, hogy a költségvetés, a borpiac (akárcsak a Monarchia) biztos lábakon állnak. A háborút, majd leginkább Trianont követően ez az állapot megszűnt. Az addigi bevételek a birodalmi piac átalakulása miatt fokozatosan elmaradtak, a magyar bor rovására az olasz és francia borok nyertek teret Ausztriában, emellett a belföldi lehetőségek is alaposan lecsökkentek. A hadikölcsönjegyzések és a hitelek azonban maradtak: 1920-ban Kiskőrös adóssága nagyjából 1.306.000 korona volt, évi 50.000 korona kamattal. Mindeközben a békeidők éves költségvetése átlagosan 150.000 koronát tett ki!

Benárd Ágost küldöttségvezető (B) és Drasche-Lázár Alfréd államtitkár távoznak az aláírást követően

A leírások szerint az idős Revaló Pál főjegyző csak azért nem vonult nyugdíjba 1919-ben, mert személyes ügynek érezte az adósságból való kilábalás megoldását. Ezért még arra is hajlandó lett volna, hogy a település egyik legértékesebb ingatlanát, a Szarvast Szállót eladja. A tárgyalások és a vételi ajánlatok beérkezését követően már az árverés napja is ki volt írva, azonban 1920 decemberében, az utolsó utáni pillanatban a képviselőtestület végül elutasította az eladást, csupán hosszú időre új bérlőhöz került, igaz, a bérleti díj előlege fedezte a korábbi adósságot. Az öröm sajnos nem tarthatott sokáig, a korona elértéktelenedésével, majd a pengő 1927-es bevezetésével Kiskőrös vagyona újfent szerte foszlott. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a borpiaci válságból való lassú felépülést aztán az 1929-33-as világválság törte derékba hosszú évtizedekre. Beszédes adat továbbá, hogy a két háború közötti korszakban mindössze 2 emeletes épület épült fel a településen, egyik sem helyi finanszírozásból: 1928-ban az adóhivatal (ma rendőrkapitányság), valamint 1941-ben a Bajai Takarékpénztár székháza (volt szakrendelő). Az 1927-ben felállított bronz Petőfi szobor sem csupán saját forrásból, hanem a járás községeinek és a vármegye adományainak köszönhetően valósulhatott meg.

Revaló Pál főjegyző és felesége Fejér Ilona 1905-ben

Trianon másik, elsőre talán nem annyira feltűnő következménye volt vasútvonalunk, a Budapest-Zimony vonal leértékelődése. 1882-ben, amikor átadták, ez kapcsolta be Kiskőröst az országos és a birodalmi gazdasági vérkeringésbe, mindemellett a Monarchia Balkán-politikájában is jelentős szerep jutott neki. A kettős vágány kiépítéséről még a háború alatt is végig szó volt, azonban a békeszerződés aláírását követően jelentősége csökkent, másodrangú vonallá vált, elsősorban belföldi személy- és áruforgalom kielégítésére. A fejlesztések hosszú évtizedekre elmaradtak, s bár villamosítása a hetvenes években megtörtént, a pálya állapota napjainkban is bőven hagy kívánnivalót maga után.

A harmadik tényező, amely az országvesztés következtében érintette településünket, már nem gazdasági, hanem társadalmi jelenség volt. Kiskőrös a háború alatt is fogadott be rövidebb-hosszabb időre erdélyi menekülőket, 1920-at követően pedig számos, az új határokon túlról érkező pedagógus lelt otthonra nálunk. Az ő történetükkel külön írásban foglalkozunk.

Turán István