A 2019-2020-as tanév rendhagyó módon ért véget a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda esetében is.

-Hirdetés-

Június 14-én lehetőség nyílt részt venni az ünnepi tanévzáró, hálaadó szentmisén:

Örömmel köszönjük meg a mindenható Isten gondoskodását, hogy minden próbatételen, nehézségen átjutva elérkezhetett a nyári szünet. Isten nevének segítségül hívásával indultunk neki a tanévnek, és most hálát adunk Neki a segítségért és minden testvérünknek, akik imájukkal kísérik intézményünket

– fogalmazta meg gondolatait kollégái és a diákok nevében is Tápai Péter káplán, az iskola lelki vezetője.

Az ünnepet dicsőítő dallamokkal köszöntötte az intézmény tanulóiból álló énekkar, Illésné Márin Éva vezetésével és Csiszér László közreműködésével.

Berger József iskolaigazgató már korábban, június 4-én hivatalos közleményben tájékoztatta a tanévzárás módjáról a szülőket, melynek befejezése idén is június 15-re esett.

A tanulóknak június elejétől lehetőségük volt a digitális munkarend során keletkezett hiányosságaikat pedagógusok segítségével, konzultáció formájában pótolni. Ezt június 2-től egy héten keresztül kiscsoportos osztálytermi oktatás mellett valósították meg.

A vonatkozó rendelet szerint a digitális munkarend befejezését követően, június 26-ig van lehetősége a tanulóknak, illetve szüleiknek gyerekfelügyeletet kérni az intézményben.

„Tanévzáró ünnepséget nem tartunk, a bizonyítványok kiosztása az osztályfőnökök által ismertetett időpontokban kerül megszervezésre”

-olvashattuk az iskola internetes hírfelületein.

Ennek értelmében az osztályukkal, külön előre egyeztetett időpontokban az osztályfőnökök adták a diákok kezébe az év végi bizonyítványokat. Ezúttal szintén ők adták át a bizonyítványok mellé az ajándékokat, díjakat, jutalmakat a legkiválóbb tanulóknak is.

A 2019-2020-as tanév legeredményesebb kisdiákja Czobor Viktor 4.a osztályos tanuló lett. A négy év alatt közösségi munkájával és versenyeken szerzett eredményeivel öregbítette az iskola hírnevét. Ő különdíjat vehetett át Berger József igazgatótól.

Ebben a tanévben 84 tanuló örülhet kitűnő bizonyítványának. Ők kimagasló tanulmányi eredményükért könyvjutalomban részesülnek. A kecskeméti Malom Mozi az iskola minden kitűnő tanulójának ajándék belépőjegyet ajánlott fel és a kísérő családtagok részére további 20 % kedvezményt biztosít. Az ajándékot egyelőre virtuális formában kapják a gyerekek, melyet a mozi újranyitásakor használhatnak majd fel a valóságban.

A szülők tájékoztatást kaptak, hogy
– iskolai ügyintézésre a nyári szünetben, szerdánként 8-12 óráig van lehetőségük.
– a tankönyveket a tanulók a következő tanévben, az első tanítási napon kapják meg.
– a tanévkezdéssel kapcsolatos információkat a keceli médiákban, valamint a piros épület bejáratán kihelyezett tájékoztatókon fogják megtalálni a későbbiekben.

-E-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)