Évértékelő beszédében Domonyi László polgármester kihangsúlyozta, hogy 2020 a beruházások éve lesz Kiskőrösön. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy második mérföldkövéhez érkezett a régóta várt új, hat csoportszobás óvoda megépítése Kiskőrösön a Kőrisfa utcában.

-Hirdetés-

A TOP-1.4.1-15-BK1-2016-00027 számú szerződés aláírására 2019. december 20-án került sor. Bár 2016-ban megkaptuk a jogerős építési engedélyt, azonban a közbeszerzési eljárás elhúzódott, így eddig nem tudtuk megkezdeni a kivitelezést. A szerződés értelmében a vállalkozónak 15 hónap áll rendelkezésére az építkezés befejezésére, a parkolók és a Kőrisfa utca új nyomvonalának kialakításával együtt. A TOP pályázat keretében, a szerződött támogatás összege: 384 412 328 Ft. Nagyon bízunk benne, hogy az új hat csoportszobás óvoda még ebben az évben megépül – nyilatkozta hírportálunknak Dajka Adrienne, beruházás-lebonyolító mérnök.

Kapcsolódó cikk
Megkezdődhetnek az új, hat csoportszobás óvoda építési munkálatai
Megkezdődhetnek az új, hat csoportszobás óvoda építési munkálatai
Évértékelő beszédében Domonyi László polgármester kihangsúlyozta, hogy 2020 a beruházások éve lesz Kiskőrösön. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy...

Hírportálunknak ezúttal Domonyi László polgármester adott interjút.

Az új óvoda tervezésénél sokkal több idő ment el a bürokratikus munkálatokra annak ellenére, hogy a tervek szinte már a pályázat kiírásakor készen álltak, A közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt a kivitelezési munkák a sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatását követően az év elején tudtak megkezdődni. A járvány idején ugyanúgy haladt az építkezés, ez látszik is az ütemen. A kivitelező Schlosser-Bau Kft. nagyon pontosan tartja a határidőket, egyelőre minden a tervek szerint halad. A kivitelezés befejezésének határideje 2021 március vége. Jelenleg azt látjuk, hogy ezt a határidőt biztosan tudják tartani, sőt várhatóan még a kivitelezési határidő előtt elkészül az új hat csoportszobás óvoda Kiskőrösön.

Mostanra az új, hat csoportszobás óvoda kivitelezése már a második üteméhez érkezett. Az építési területen jelenleg a falazási munkálatok zajlanak nagy ütemben, sőt ahol a falak állnak, ott már a mennyezeti szint kialakítása is elkezdődött. Ez egy nagyon modern, új födém építési technológia, mely előre legyártott kéregpanel elemekkel készül, amely jelentősen meggyorsítja a munkálatokat.

Mindössze egy dolog van, ami a terveinket módosítja, mégpedig az, hogy 2021. január 1-jétől az energetikai szabvány megváltozik. Az építési engedély alapján, amennyiben az épület 2020. december 31. napjáig nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel ennek az új szigorúbb energetikai szabálynak kell majd megfeleljen ez az épület is. Az óvodának eggyel magasabb energetikai besorolásba kell kerülnie ahhoz, hogy 2021. január 1-je után használatbavételi engedélyt kapjunk. Ezért a műszaki dokumentáció kis mértékű átdolgozása szükséges a szigorúbb energetikai előírásoknak történő megfelelőség érdekében. Ennek többletköltségét a kivitelező viseli, ami az önkormányzatra nézve nem jelent pénzügyileg terhet. Ez ügyben módosítási kérelmet kell beadnunk a közeljövőben. Ezen még most dolgozunk, de azt látjuk, hogy mindennek ellenére továbbra is nagyon lelkes a kivitelező csapat, így az építkezés a megfelelő ütemben tud haladni.

Mint már említettem, a tervek szerint 2021 március végéig elkészül az épület, melyet 2021 szeptemberében vehetnek majd birtokba az óvónők és a gyerekek.

Kutyifa Icu 
Fotók: Kincses Szilvi 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)