Az orvosi pályán eltöltött több mint két évtizedes áldozatos és lelkiismeretes munka elismeréseként Kiskőrös Város Képviselő-testülete 2020. június 24-én döntött arról, hogy több körzeti házi és gyermek, valamint fogorvos számára címzetes főorvosi címet elismerő díszoklevelet adományoz.

-Hirdetés-

„A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000.(II.25) EüM rendelet 11/A. §-a szerint „Az a háziorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan körzeti, illetve háziorvosi feladatokat, körzeti gyermekorvosi, illetve házi gyermekorvosi feladatokat látott el, valamint az az alapellátást végző fogorvos, aki 20 éven keresztül folyamatosan fogorvosi alapellátási feladatokat látott el, a címzetes főorvosi cím használatára jogosult.”

Kiskőrösön a címzetes főorvosi cím használatára 15 fő (8 fő háziorvos és 7 fő fogorvos) volt jogosult, köztük dr. Szilágyi Sándor fogorvos is.

Melyik egyetemen és mikor szerezte meg az orvosi diplomáját?

Budapesten a SOTE-n szereztem meg orvosi diplomámat. 1973-ban Kecelen kezdtem el dolgozni, majd 1974-ben kerültem Kiskőrösre. 1997. január 23. óta látom el a fogorvosi alapellátási feladatokat az önkormányzattal kötött szerződés alapján.

Miért választotta ezt a szakmát?

Ebben volt némi szülői motiváció is. Engem elsősorban a természet érdekelt, leginkább erdész szerettem volna lenni. Aztán mégis az orvosi hivatás mellett döntöttem, hiszen ez mégis egy biztosabb szakma. Még az orvosi egyetem elkezdése előtt voltam betegkísérő is, ahol az orvostudomány és a gyógyászat több területébe is beleláttam. Ez az egy év erősített meg abban, hogy fogorvosi pályára lépjek.

Mi az, ami még mindig a pályán tartja?

A legfontosabb számomra az, hogy munkám során már nagyon sok embernek tudtam segíteni. Mi orvosok, ma már egyre inkább a fogmegtartó eljárásokra törekszünk. Pályám kezdete óta nem csak ez, de a körülmények és az orvosok száma is sokat változott. Ezalatt azt értem, hogy friss diplomásként mi még nagyon sokan voltunk orvosok, fogorvosok, azonban ma már az alapellátásban viszonylag kevesen dolgozunk. Ma már egy kicsit más világ van. Nekünk akkor kötelező volt az alapellátásban dolgozni, amellett pedig megengedték, hogy magánpraktizáljunk. Manapság ez másképp van, inkább piaci alapú.

Hogyan lehet lépést tartani a technika fejlődésével?

Kétévente járunk képzésre, mely sokat segít abban, hogy tájékozottak legyünk.

Milyen érzés, hogy most címzetes főorvosi címmel ismerték el a munkáját?

Kiskőrös Város Képviselő-testülete korábban is elismerte már a munkámat, hiszen „Kiskőrös Város Egészségügyi és Szociális Ellátásáért” díjat adományoztak nekem. Ugyanakkor öröm számomra az is, hogy az alapellátásban eltöltött több évtizedes munkámat az önkormányzat most címzetes főorvosi címmel is elismerte. Jól esik, hogy gondoltak rám is.  

Kutyifa Icu 
Fotó: Kincses Szilvi