Több autómárka és típus találkozóját szervezik szerte az országban sikeresen. Izsákon július 10. és 12. között, immáron harmadik éve adott helyet a Kajla Off-Road Tanya a nyitott autók szerelmeseinek.

Rengeteg csodálatos autó érkezett a hétvégére és vett részt egy látványos vonuláson.

A hagyományteremtő céllal létrehozott találkozó idén már háromnaposra bővült.
Már pénteken lehetett érkezni a kempingbe és elfoglalni az erre a célra kiépített helyeket. A tóban fürdőzéssel tölthették el az időt a kellemes nyári melegben, este pedig Retro Discoval várta a közönséget Dj Major Péter.

Az egész hétvége kihangosításának és az esti bulik zenei felelőse Major Péter, azaz Dj Major volt
-Hirdetés-

A szombaton érkezők már egyből belecsöppentek az egésznapos programsorozatba. A reggeli kapunyitás után kezdetét vették a vetélkedők és a bemutatók. Meg lehetett nézni a kiállított autókat, Off-Roados élményautózáson lehetett részt venni. A gyerekeknek ingyenes programok és ugrálóvár állt a rendelkezésükre egész nap, így a kabriósok és a kilátogató vendégek is igazán jól érezhették magukat.

A találkozó kihagyhatatlan eleme volt a 17 órai kezdettel induló felvonulás, ami zökkenőmentesen, pontosan zajlott le.
A nap végére nem maradt más, mint az eredményhirdetés és a hajnalig tartó buli.

Ferig József – Kajla – szervező

Az esti Party CarWas Gina szexi autómosó bemutatója és a pécsi fekete gyémánt Böröcz FerencFranky – dalát követően kezdődött, ahol Dj Szecsei és Newik szórakoztatta a közönséget hajnalig.

Vasárnapra maradt a pihenés, a kemping elhagyása és a hazatérés.

-Kovács Gyula-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (85 db kép)