2020. július 17-én, pénteken 9 órakor a bajai római katolikus templom és zarándokszállás előtti térről indul a Magyar Zarándokút Egyesület 10. évnyitó zarándokútja. A zarándokok Bács-Kiskun megyében, illetve közelünkben Bogyiszló-Dusnok-Hajós-Császártöltés-Homokmégy – Kalocsa- Szelidi-tó- Harta – Solt – Apostag –Dunavecse érintésével, illetve szálláshelyei igénybe vételével a 9. napon, július 25-én, a megtett összesen 282 kilométer utolsó lépéseivel érnek a Budapest Gellért-hegyi Sziklatemplomhoz. A koronavírus-járvány miatt most realizálódó jubileumi zarándokútról Rumi Lászlót, a Magyar Zarándokút ötletgazdáját és egyik alapítóját, az egyesület elnökét kérdeztük, aki a gyalogos zarándokúton maga is részt vesz.

-Hirdetés-

1 nap: július 17. pénteken
9.00 órakor gyülekező a Római Katolikus templom és Ciszterci Zarándokszállás előtti téren. Rövid megemlékezés és ima után indulás 9.30.
Baja – Bogyiszló, táv: 33 km
Szállás: Bogyiszló zarándokszállás

2. nap: július 18. szombat
Indulás 9.00.
Bogyiszló – Dusnok, táv: 26 km
Szállás: Dusnok zarándokszállás

3. nap: július 19. vasárnap
Indulás: 9.00.
Dusnok – Hajós – Császártöltés – Homokmégy, táv: 23 km
Szállás: Homokmégy

4. nap: július 20. hétfő
Indulás: 9.00.
Homokmégy – Kalocsa – Szelidi-tó, táv: 25 km
Szállás: Szelidi-tó

5. nap: július 21. kedd. Indulás: 8.30.
Szelidi-tó – Harta – Solt – Apostag, táv: 41 km
Szállás: Apostag

6. nap: július 22. szerda
Indulás: 8.30.
Apostag – Dunavecse – Tass – Szigetbecse, táv: 39 km
Szállás: Szigetbecse

7. nap: július 23. csütörtök
Indulás: 8.00.
Szigetbecse – Ráckeve – Dabas, táv: 41 km
Szállás: Dabas

8. nap: július 24. péntek
Indulás: 8.30.
Dabas – Szigetszentmiklós, táv: 28 km
Szállás: Szigetszentmiklós

9. nap: július 25. szombat
Indulás: 8.30.
Szigetszentmiklós – Budapest Gellért-hegyi Sziklatemplom, táv: 26 km
Közös ima a Sziklatemplomban, majd hazautazás.


Az interjú és a részletes program az alábbi linken olvasható:
https://www.bacskiskun.hu/…/jubileumi-evnyito-zarandokut-in… 

Forrás: Bács-Kiskun
Kiemelt kép: illusztráció 

Szerk. Kutyifa Icu