2020. július 15-én megtartotta soron következő ülését Kiskőrös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A honatyák összesen 18 napirendi pontról, ügyekről döntöttek.

Mint a legutóbbi testületi ülésen, most is a tavalyi évről szóló beszámolók színesítették az amúgy sem egyhangú napirendet. Elfogadták Turán István által készített értéktári beszámolót, Vlcskóné Csatlós Erzsébet jelentését a Kiskőrösi Óvodák szakmai tevékenységéről és működési feltételeiről, valamint a Homokhátsági Regionális Hulladék-gazdálkodási Önkormányzati társulás tevékenységéről szóló ismertetést is.

-Hirdetés-

Turán István, a Kiskőrösi Települési Értéktár elnökének jelentéséből kiderül, hogy  a bizottság felvette a Tisza-levélgyűjteményt a települési értéktárba. Továbbá a bizottsági ülésen azt a javaslatot fogalmazták meg, hogy mind az előbb említett levélgyűjtemény, mind a Kiskőrösi Szent József Katolikus Templom, mint nemzeti értékek kerüljenek felvételre a Bács-Kiskun Megyei Értéktár lajstromába.

Mint az eddigiek során, úgy a 2019/2020-as nevelési évben is fontos feladatként jelent meg a színvonalas óvodai nevelés-oktatás folyamatainak és a kollégák innovációs ötleteinek a támogatása – derül ki Vlcskóné Csatlós Erzsébet beszámolójából. Elhangzott, hogy 15 csoporttal, 368 gyermekkel kezdődött meg a nevelési év, mely során 22 és 29 fő között alakultak a csoportlétszámok.

Az óvodák pozitív arculatát még tovább erősítette az a tény, hogy 2019 októberétől útjára indították a tehetségműhelyeket a tagóvodákban. Emellett heti rendszerességgel zajlottak a tehetséggondozó programok, úgy mint a sakk, úszás, jégkorcsolya, néptánc, táncoló talpak, Bozsik foci, Így tedd rá –táncfoglalkozások, valamint a vitamintorna és a könyvtárlátogatások is.

A városatyák elfogadták a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjairól szóló rendelet módosítását is. A díjkorrekció azért vált szükségessé, mivel a TS Gastro Kft. ügyvezetője jelezte az önkormányzat irányába, hogy a nyersanyagok és rezsiköltségek megemelkedtek, így a fogyasztói árindex mértékével (KSH) 6,8 százalékkal kénytelenek emelni a vállalkozói díjakat 2020 szeptemberétől.

Vlcskóné Csatlós Erzsébet

Elfogadásra került a 2020/2021-es óvodai nevelési évben indítható óvodai csoportok számáról szóló előterjesztés is, ezáltal ugyanúgy 15 csoporttal, de megemelt létszámmal fog működni az 5 tagóvoda.

A döntés értelmében a Kiskőrösi Óvodák összes csoportja 26 főben került meghatározásra.

Bérlakást biztosít az önkormányzat dr. Herczeg László fogszakorvosnak. Az új orvos 2020. október 1-jétől indítja el praxisát Kiskőrösön, és ennek értelmében már szeptemberben városunkba költözik. Az előterjesztés elfogadása során egyhangúlag úgy döntöttek a városatyák, hogy az újonnan érkező fogszakorvos lakhatásának támogatását maximálisan támogatják.

 

Kiss Tamás
Fotók: Kincses Szilvi

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (23 db kép)