Avatar photo
Írta: Kis Edina

Minden idők legtöbb össztömegű halát fogták ki a pecások a Pék-tóból az ott zajlott 42 órás páros horgászversenyen.

Pénteken délután hatkor kezdődött a Szőlőskert Horgászegyesület legnagyobb volumenű idei megmérettetése, a „Mindent fogó” párbaj hal és horgász között, és közel két óra alatt már túl voltak a 200 kg-on. Egyre-másra görbültek a botok, kerültek mérlegelés alá a pontyok, amurok, kárászok és egyéb halak.

-Hirdetés-

Mire a nap elköszönt a horizontnál, az esőbeállóban népes tábor gyülekezett. Mint az már megszokott, valamely horgásztárs felajánlásából készült a vacsora. Most épp úgy, mint tavaly André, a „holland” sóármás bucijának igen nagy keletje mutatkozott.

Szlama István csalizás közben

Szombaton kissé lazítottak a szoros küzdelmen. Volt olyan csapat, aki elhúzott a trükkös keszegezésének eredményessége révén, de így is akadt dolga a mérlegelőknek. Közben főtt a zúzapörkölt, tarhonyával a Szentimrei horgászbarátok jóvoltából. Felajánlásukat ezúton is köszönik a résztvevők.

A „haltalanságot” kissé kárpótolta, hogy a szomszédban ötven éves születésnapot tartottak, nem kis hangon szolgáltatott retro-zenével. Így aztán egy-két ponty-, vagy amurfogás között akár táncra is perdülhettek a versenyzők. S azt, hogy a 42 órás vetélkedés nem egy vérre menő küzdelem volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy a pecabotokat itt-ott felváltották fakanálra: rotyogott a halászlé, a pacalpörkölt, és előkerültek a kosárkákból a házi finomságok is: kolbász, sonka, szalámi és a hozzá való borocskák.

Halészlé készítése közben: Bata Attila, Digner Tamás, Józó Gergő, Szikszai Tamás

Majd vasárnapra vált igazán izgalmassá a verseny, hiszen a dobogós helyekért hat csapat is várta a szerencsét. A kitartó csalicsere vagy a nád szélének „bombázása” meghozta a sikert: délre, mire a vaddisznópörkölttel megalapozott chilisbab elkészült, 479,63 kg-nyi fogást számoltak össze a verseny ítészei.

Versenyeredmények:

  1. Haskó Tamás és Haskó Attila :         97 000 pont (61 kg ponty és 17,2 kg keszeg)
  2. Kerékgyártó Gyula és ifj. Kerékgyártó Gyula: 57 850 pont (55 kg ponty és 6, 1 kg keszeg)
  3. Szebellédi Patrik és Csapi Károly:      57 128 pont (40 kg ponty és kb 8 kg keszeg)
  4. Fábián Sándor és Szikszai Tamás:     53 110 pont
  5. Kiss Csaba és Szlama István:           50 850 pont
  6. Hrutka Sándor és ifj. Mezei Sándor:  32 990 pont
  7. Sörös József és Kupsza József:         27 300 pont
  8. Bálint Vilmos és Bálint Zoltán:          26 360 pont
  9. Digner Tamás és Józó Gerő:             16 130 pont
  10. Kalapos István és Szaniszló Áron:     14 620 pont
A nyertesek: Haskó Tamás, Haskó Attila, Ifj. Kerékgyártó Gyula, Kerékgyártó Gyula, Szebellédi Patrik, Csapi Károly

A dobogós helyezetteket a Haldorádó ajándékaival díjazták. A bronzérmesek egy nemes gesztussal is megspékelték a díjátadót. Az elnyert horgászeszközöket felajánlották a két legfiatalabb horgásznak, ifj. Mezei Sándornak, aki a nagypapával végighorgászta a 42 órát, valamint Józó Beninek, aki édesapját segítette ki egy-egy apró hallal, még az a vacsorát szervírozta a parton megjelent népes baráti körnek. A két kis pecásfiú meglepve vették át ajándékukat.

Külön díjazták a legnagyobb hal fogóját is, aki az idén Szebellédi Patrik és társa Csapi Károly lett egy 5,58 kg tömegű amurral.

Az első helyezést elért csapattagoknak idén is fürdeniük kellett, hiszen ez már egy hagyomány ezen a versenyen, így a nagy izgalom után – elég szoros volt a verseny – lehűthették magukat.

Haskó Tamás & Haskó Attila ugrás közben

Az egyesület vezetése ezúton gratulál a verseny minden résztvevőjének, és köszöni a szorgos közreműködést Barna Lajosnak, aki versenyfelelősként „állta a sarat” a harmincpluszos kánikulában. Nagy Melindának és Németh Józsefnek is jár a köszönet a háromnapos kemény munkájukért. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (69 db kép)
MEGOSZTÁS