A covid-19 vírus okozta járványhelyzet miatt az advent, a várakozás időszaka idén is jóval “csendesebb” lesz, mint az elmúlt években. 

Cikkünkben összegyűjtöttük a Kiskőrösi Járás településeinek adventi programjait, hogy megmutassuk idén hogyan készülnek a karácsonyi ünnepkörre. 

-Hirdetés-

 

AKASZTÓ

„Csalj mosolyt egy kisgyermek arcára!”
Szeretetkampányunk idén újraindul az akasztói művelődési házban!
Kérünk Benneteket, hogy hozzatok be plüssállatokat, játékokat. Olyat, amit a Te gyermeked is szívesen elfogadna. December 18-án, Falukarácsonykor meglepjük vele a lurkókat! Hálás köszönet előre is! – olvasható Csehi Márta művelődésszervező oldalán.

Forrás: Művház Akasztói / Facebook 

Idén is csatlakozott a település az adventi ablaknyitogatóhoz, így az érdeklődők tegnap este már a második ablakot is megcsodálhatták Akasztón.

Ünnepi díszbe borult a Betlehem is, melyet a művelődési ház dolgozói díszítettek fel. 

Forrás: Művház Akasztói / Facebook 

2020-ban a gyerekek nem találkozhattak a Mikulással, azonban idén újra személyesen vehetik át csomagjaikat a nagyszakállútól december 4-én szombaton délután. A gyerekeket meglepetés ugrálóvárral is várják. 

December 4-én 16 órától Tengeri Attila Mikulásváró műsorával veszi kezdetét az ünnepi alkalom, melyen a felnőttek részére forraltbort és sültkolbászt kínál Akasztó Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete, míg a helyszínen a Fürge Ujjak Kézimunkakör adventi vására zajlik majd.  

Forrás: Csengőd Község Önkormányzata / Facebook 

December 11-én szombaton 15 órakor mézeskalács sütésre várják a lelkes családokat, majd ezt követően 18 órától az Alma Zenekar koncertjére szórakozhatnak együtt kicsik és nagyok. 

December 18-án szombaton 14 órakor Varga Feri és Balássy Betti lép fel a Faluházban, majd a program az Adventi Forraltbor Ünneppel folytatódik a Főtéren 18 órától az Akasztói Borbarát Borrend Egyesület szervezésében. 

BÓCSA

2021. december 5-én vasárnap 14 órától a Hungarikum és Civil Közösségi Ház előtt Bócsa Község Önkormányzata szeretettel vár mindenkit a falu karácsonyfájának közös feldíszítésére, melyhez a dekorációs kellékeket és az ünnepi hangulatot is biztosítják. 
Gőzölgő tea, forralt bor és kemencében sült lepény is lesz terítéken. Ez alkalommal vendégük lesz a Mikulás is, majd 17 órakor a második adventi gyertya meggyújtására is sor kerül, melyhez a műsort a bócsai általános iskola tanulói szolgáltatják. 

CSÁSZÁRTÖLTÉS 

Szerda délután a sváb faluban is útnak indult az adventi ablaknyitogató. 

Forrás: Császártöltés ma / Facebook 

December 1-jén az óvoda ablaka lett kidíszítve, melyről a képek már fel is kerültek a Császártöltés ma közösségi oldalra. 

Forrás: Császártöltés ma / Facebook 

Rengeteg programmal egybekötött adventi forgataggal készül Császártöltés

Forrás: Császártöltés ma / Facebook 

Takácsné Stalter Judit Császártöltés polgármestere elmondta, hogy további rendezvényekkel is színesítik az ünnepi időszakot, sőt kiállítás is nyílt: Karácsony, és egyházi ünnepek a régi Császártöltésen címmel.

Forrás: Császártöltés ma / Facebook 

Adventváró délutánt is tart a helyi iskola, finomságokkal, tűzzsonglőr bemutatóval kísérve. A szabadtéri rendezvényekre vonatkozó járványügyi szabályokat szem előtt tartva gyújtják majd a gyertyákat az iskola előtt. 

2021. december 8-10. között Karácsonyfa díszítési versenyt is hirdettek, melyre december 6-ig lehet jelentkezni a Teleházban Rácz Hajnalkánál személyesen, vagy telefonon a 20/475-3251-es telefonszámon. A közreműködők szavazati alapján egy darab 20.000 Ft értékű vásárlási utalványt nyernek a legszebb fa díszítői, melyet december 12-én 16:30-kor vehetnek át a Teletéren. 

Forrás: Császártöltés ma / Facebook 

CSENGŐD

Idén először élő adventi naptárat szervezett Szabó-Husvéth Renáta Csengődön. December 1. és 24. között mindennap egy ablak “nyílik ki”. Minden este 19 órakor gyülekeznek az iskola előtt, ahonnan apró nyomok vezetnek az adott házhoz. 

Aki szeretne, Facebookon is tud csatlakozni az Élő adventi naptárhoz. A kezdeményezés további részleteiről hamarosan beszámolunk a VIRA.HU-n!

Csengőd Község Önkormányzata az alábbi programokkal várja az érdeklődőket: 

2021. DECEMBER 5. VASÁRNAP
16.00 Mikulásváró a művelődési házban

17.00 Gyertyát gyújt és ünnepi gondolatait megosztja Nagy Veronika evangélikus lelkész

2021. DECEMBER 12. VASÁRNAP
16.00 Karácsonyváró a művelődési házban

17.00 Gyertyát gyújt és ünnepi gondolatait megosztja Pénzes Péter református lelkész

2021. DECEMBER 18. SZOMBAT – FALUKARÁCSONY
16.30 Gyertyát gyújt és ünnepi gondolatait megosztja Kotmájer Mihály baptista lelkész
17.00 „Varázslatos karácsony” – A Pesti Zenés Színpad művészeinek ünnepi műsora
18.00 Falukarácsony a művelődési ház melletti közösségi téren
Forralt bor, sült kolbász, szabadtéri ünnep
Szeretettel várnak mindenkit az adventi alkalmakra!
A PROGRAMOK AZ AKTUÁLIS JÁRVÁNYÜGYI SZABÁLYOKNAK MEGFELELŐEN VALÓSULNAK MEG! – írja Csengőd Község Önkormányzata közösségi oldalán. 
 
 
Forrás: Csengőd Község Önkormányzata / Facebook
FÜLÖPSZÁLLÁS
 
Fülöpszálláson azoknak a családoknak a jelentkezését is várják, akiknek a gyermeke karantén miatt nem tud részt venni a Falumikulás ünnepségen, de mégis elfogadna egy csomagot. A házhozszállítást személyesen a Mikulás végzi december 5-én, délután.
 
 
 
Mindenkit szeretettel hívnak és várnak az adventi gyertyagyújtásokra Fülöpszálláson a szökőkútnál, mely alkalmakat a Tegyünk Együtt Fülöpszállásért Egyesület szervezi. Programjaik között bábszínház és karácsonyi műsor is szerepel. 
 
 
IMREHEGY
 
Múlt héten megkezdődött Imrehegyen is az Adventi ablakok díszítése. December 1-je óta már két ablakot látogattak meg közösen, ahol mindkét helyen szeretetvendégségben volt része az érdeklődőknek. Akinek van kedve, csatlakozhat hozzájuk. A könyvtárnál szoktak gyülekezni minden délután 17:45-kor.
 
Forrás: Imrehegy Ikszt / Facebook (A második kivilágított ablak.)
2021. december 5-én vasárnap, mise után 12 órakor minden kedves lakosukat az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtására is szeretettel várják a könyvtár előtt. 
 
IZSÁK
 
Izsákon is megszervezték, hogy 24 decemberi estén keresztül világítsanak az Adventi élőnaptárra jelentkezők ablakai, ezzel is szebbé téve az ünnepre való készülődést. 
 
Forrás: Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Ház és Sportcsarnok / Facebook

Vasárnaponként 17 órakor adventi gyertyagyújtásra hívják és várják az izsákiakat, mely alkalmakon fellép a település ifjúsága, de az Ezüst Gólya Nyugdíjas Klub, valamint a Református gyülekezet gyermekcsoportja is. 

Forrás: Izsák / Facebook
Korom Erika kezdeményezésére harmadik alkalommal csatlakozik Izsák a „Hagy el egy mikuláscsomagot” akcióhoz. További részletek IDE kattintva! 
 
December 18-án, 8 és 13 óra között KARÁCSONYI VÁSÁR is lesz az IZSÁKI PIACCSARNOKBAN, ahová kistermelők, kézművesek jelentkezését várják Izsákról, valamint a környező településekről az izsakipiaccsarnok@gmail.com e-mail címre december 11-ig.
 

KASKANTYÚ

November 28-án pénteken délután kezdetét vette Kaskantyún az Adventi Ünnepi Esték rendezvénysorozat. Az advent a karácsonyra való felkészülés, a megújulás, és az elcsendesedés időszaka. Mindezek megéléséhez és átérzéséhez a kaskantyúi Nyugdíjas Klub, a Komédiás Kompánia Társulata és a Polgárőr Egyesület tagjai versekkel, énekekkel járultak hozzá. Újházi Zsolt polgármester és Podmaniczki Imre atya ünnepváró gondolatait követően a település adventi koszorúján fellobbant a hit lángja – olvasható Kaskantyú Község Önkormányzatának közösségi oldalán.  

Forrás: Kaskantyú község / Facebook

December 3-án pénteken a második adventi esten az általános iskolás gyerekek Télapóváró műsorát és Nagy Veronika lelkésznő ünnepi gondolatait hallhatják az érdeklődők, majd megérkezik a Mikulás is, aki minden gyermeket megajándékoz a faluban.
A Rendezvénytéren az általános iskolás gyerekek által készített karácsonyi kézművestermékek is megvásárolhatók lesznek adomány ellenében. Természetesen a szeretetvendégség sem marad el. 

Forrás: Kaskantyú község / Facebook

KECEL

Már novemberben feldíszítették a város karácsonyfáját Kecelen, sőt a fényfüzérek is helyükre kerültek a Városgazdálkodási Csoportnak köszönhetően. 

December 5-én, 12-én és 19-én a városi adventi alkalmakon a helyi oktatási intézmények, valamint a KÉSZ Keceli Szervezete is közreműködik. A gyertyagyújtások után mézeskaláccsal, aprósüteménnyel, teával és forralt borral várják vendégeiket. Az önkormányzat köszönetét fejezi ki a felajánlásokért. 

Forrás: Városi Könyvtár Művelődési Ház / Facebook

2021. december 7-én 10 órakor az Óperenciás Bábszínház: Kitől kap ajándékot a Mikulás? című meséjét tekinthetik meg az érdeklődők a keceli művelődési házban, ahová 500 Ft a belépő. 

Forrás: Városi Könyvtár Művelődési Ház / Facebook

KISKŐRÖS

November végén elkészült Kiskőrös város különleges, megyénkben páratlan, horgolt karácsonyfája a Kőrös-Körül Nők Egyesület és a Kiskőrös Rózsája Horgolókör összefogásával.

Kapcsolódó cikk
Kiskőrös különleges karácsonyfája
Kiskőrös különleges karácsonyfája
A Kőrös-Körül Nők Egyesület és a Kiskőrös Rózsája Horgolókör összefogásával a megyénkben páratlan, különleges karácsonyfája lett Kiskőrösnek. A munkában résztvevő...

Kiskőrös adventi hangulatának egyik alappillére – a meseszép horgolt – karácsonyfa már a Petőfi Sándor Művelődési Központban áll. A Kiskőrös Városért Alapítvány tagjai által született meg a Betlehem, a Kőrös-Körül Nők Egyesület tagjai pedig az adventi koszorút alkották meg a főtéren.

Kép forrása: Kiskőrös város / Facebook

A tavalyi év sikerén és népszerűségén felbuzdulva 2021-ben is megszervezte a Szilveszter Társulat az Adventi ablaknyitogatót. 

Kapcsolódó cikk
Domonyi László polgármester ablaka borult elsőként fénybe
Domonyi László polgármester ablaka borult elsőként fénybe
Domonyi László polgármester ablaka borult elsőként fénybe az “Adventi ablaknyitogató” során. December 24-ig minden nap keresni lehet a következő ablakot,...

A Kőrösfanatic szervezésében idén is lesz szaloncukorosztás, nem is akármilyen. A fiatalok arra vállalkoztak, hogy motorjaikkal felvonulnak Kiskőrös főterén, miközben szaloncukorral ajándékozzák meg az arra látogatókat december 5-én, vasárnap.

Forrás: Kiskőrös város / Facebook

Idén is karácsonyi „kincsvadászat”-ra hívják és várják az érdeklődőket 2021. december 19-én 9 órától Kiskőrös városközpontjában. Sörös Krisztián és testvére: Sörös Tamás tavaly szervezett először kincsvadászatot, azzal a céllal, hogy a covid időszakában egy kis játékkal erősítsék a közösségi összetartozás élményét. 

PÁHI 

Páhin még a helységnévtábla is díszesen pompázik, melyet a helyi képviselők díszítettek fel. 
 
Forrás: Páhírek / Facebook
 
Páhin családias légkörben kezdték meg az adventi időszakot. November 28-án vasárnap gyújtottuk meg az első adventi gyertyát, melyhez kiváló hangulatot adott a térzenei aláfestés és a bor gőzölgő illata, valamint a zsíroskenyér. Az SZMK igazi süti csodákkal lepte meg a kilátogatókat. 
 
Forrás: Páhírek / Facebook
December 6-án rendhagyó módon a Kossuth utcában, Báldi Roland feldíszített udvarára érkezik a Mikulás, aki 16:00-20:00 óra között várja a település gyermekeit. A rendezvény ideje alatt az érintett útszakasz a gépjárműforgalom előtt zárva lesz!
Forrás: Páhírek / Facebook

Az adventi gyertyagyújtások alkalmával helyben készült forralt borral, teával és zsíros kenyérrel várják az érdeklődőket, a meghirdetett finomságokon felül. A rendezvények ideje alatt hagyományos karácsonyi kézműves vásár is lesz az udvarban. 

SOLTSZENTIMRE 

Soltszentimre is csatlakozott az adventi világító ablakos felhíváshoz.

A második adventi gyertyagyújtásra december 5-én vasárnap kerül sor, amikor is együtt várják majd a Mikulást a gyerekekkel. Az ünnepi műsor alkalmával az óvodás gyerekek is közreműködnek, míg a kemencében meglepetés finomság sül majd. 

Forrás: Közösségi Ház Soltszentimre / Soltszentimre

SOLTVADKERT

 
ÜNNEPVÁRÓ – Soltvadkerten a központi buszmegállóban
Advent közeledtével elcsendesedünk, a szívünk megtelik örömmel és várakozással. A megbékélés és a lelki megtisztulás időszaka ez. A buszváróban kialakított Ünnepvárót is ebben a szellemben készítettük. Aki arra jár töltsön el pár meghitt, nyugodt percet.

Adventi naptárral, a Mikulás szánjával, Rudolffal a rénszarvassal és Mikuláspostával várjuk a legkisebbeket is. A postaládába Mikulásnak szánt rajzokat helyezhetnek el a gyerekek, melyekből december 6-a után kiállítást is készítünk az Ünnepváróban – írja Gyöngyház Kulturális Központ, Facebook oldalán. 

Forrás: Gyöngyház Kulturális Központ / Facebook

Mikulás találkozó és verseny is lesz a Gyöngyház Kulturális Központ Sportcsarnokában, ahol a legügyesebb Mikulások karácsonyi csomagot kapnak ajándékba. 

 
 
 
 
 
Forrás: Gyöngyház Kulturális Központ / Facebook

TABDI

A karácsonyi díszek és a falu adventi koszorúja már november végén elkészült. 

Forrás: Faluház Tabdi / Facebook

Tabdin igazi fényárban úszik az “adventi tér”, ahová december hónapban, minden pénteken szeretettel várják a falubelieket. December 3-án természetesen a tabdi gyerekeket is meglátogatja a Mikulás. December 17-en pedig közös “óriás karácsonyfa” díszítésre hívják és várják az érdeklődőket. 

Forrás: Fábián Sándor / Facebook

Tabdin is lehetőség van a kivilágított adventi ablakokban gyönyörködni. 

Forrás: Faluház Tabdi / Facebook (Az első ablakot Fodor Zoltán készítette.)

TÁZLÁR 

Adventi harangkoncert a Szironta Együttessel

Várjuk együtt harangszóval a karácsonyt!
A Szironta Együttes adventi harangkoncertjén különleges, hangolt bronz kéziharangokon (handbell) csendülnek fel ismert és elfeledett karácsonyi dalok elsősorban az angolszász nyelvterületről, de klasszikus karácsonyi művek is szerepelnek a kínálatban, így karácsonyi filmek betétdalai és kifejezetten kéziharangokra írt darabok is megszólalnak.
Az együttesnek több lemeze is megjelent, de Téli Álom című albumuk az első, amelyen amerikai harangokon szólalnak meg adventi és telet idéző dallamok. Koncertjükön, a lemezen hallható dalokból is ízelítőt adnak.
Találkozzunk és várjuk együtt harangszóval a karácsonyt Tázláron a Művelődési Házban (Kecskeméti utca 3.) december 3-án 15 órakor!
A koncert az aktuális járványügyi szabályok szerint látogatható! – olvasható az esemény facebook oldalán. 
Forrás: Mártáné Czékus Györgyi / Facebook

Az Adventi Korzó sajnos elmarad, viszont a gyertyagyújtások a tervek szerint zajlanak majd. 

Forrás: Mártáné Czékus Györgyi / Facebook

 

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják! 
Cikkünket folyamatosan frissítjük!

További eseményekért látogasd meg PROGRAMAJÁNLÓ rovatunkat! 

ÁLDOTT ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK! 

MEGOSZTÁS