A külterületen élő lakosság számára szervezett programot Csengőd Község Önkormányzata május 4-én. Az Együtt egy szebb jövőért című, EFOP-1.5.3-16-2017-00102 azonosítószámú projekt keretében megvalósult rendezvényen a településhez tartozó tanyavilágban élőket szerették volna megszólítani a szervezők. A térítésmentes programok között minden korosztály találhatott számára megfelelőt.

–A program célja, hogy a külterületen, sokszor elszigetelten, magányosan élő lakosság számára közösségi élményt nyújtson, és hogy a fontos, közösséget érintő információkról, szolgáltatásokról tájékozódhassanak a hátrányos helyzetű lakosok is – mondta Pivarcsi Csaba polgármester.

Pivarcsi Csaba, Csengőd polgármestere
-Hirdetés-

A tanyakavalkádon résztvevők a közösségi egészségfejlesztés jegyében egészségügyi szűréseken, állapotfelmérésen és életmód-tanácsadáson vehettek részt a Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda munkatársa, László Luca jóvoltából. Török Zsuzsa klinikai szakpszichológus kérdőívekkel és igény szerint személyes tájékoztatással, tanácsadással segítette az érdeklődőket.

Játékos elemei is voltak a programoknak: a kreatív foglalkozások mellett vidám vetélkedőn is összemérhették ügyességüket a különböző korosztályokból álló csapatok. Csatainé Erzsike és Székely Éva – aki Erzsikétől tanulta a szőnyegszövés fortélyait – együtt avatta be a rongyszőnyegkészítés rejtelmeibe az érdeklődőket, idősebbeket és fiatalokat egyaránt.

Lehr Ádámné Magdi néni, amint ő fogalmazott: „a tanyai lány” énekével, Szabó Árpád bácsi egy humoros anekdotával örvendeztette meg a közönséget.
Lehr Ádámné Magdi néni

A program jelentős preventív hatással is bír a közösségépítő szerepe mellettmondta Csima Béláné, a Família Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője.                A tanyagondnokokkal együtt az intézményünk által nyújtott szolgáltatásainkkal is igyekszünk a külterületen élőket bekapcsolni a falu vérkeringésébe, segíteni őket a földrajzi elrendezésből fakadó hátrányok leküzdésében. Ezzel a programmal nem őket hoztuk közelebb a faluban élőkhöz, hanem ezúttal mi mentünk a külterületre. Sok ma már Csengőd belterületén élő lakos gyökerei a tanyavilághoz kötődnek, és szívesen látogattak ki, emlékeztek együtt és beszélgettek, erősítve a barátságokat.

A célunk az elszigeteltség káros hatásait is csökkenteni, hiszen a rendezvényen az egyedülállók is egy közösség részeként vehetnek részt, ugyanakkor a családban élők is megtapasztalhatják az egyedülállókra való odafigyelés és a közösségi programokba való bevonásuk fontosságát– mondta Csima Béláné.

Az ebéd – Rákóczi Zoltán remek zúzapörköltje és a konyha dolgozói által készített köret – elfogyasztását követően Kothencz Lajos lépett a közönség elé, dalaival nótázásra is buzdítva a résztvevőket, akik közül volt, aki táncra is perdült.

Amint azt Pivarcsi Csaba polgármester elmondta, nagyon sokan dolgoztak azért, hogy ez a tartalmas nap létrejöhessen, és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik valamilyen formában segítették a program megvalósulását.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS