Idén is karácsonyi „kincsvadászat”-ra hívják és várják az érdeklődőket 2022. december 18-án 10-12 óra között Kiskőrös városközpontjában. Sörös Krisztián és testvére, Sörös Tamás három évvel ezelőtt  szervezett először kincsvadászatot, azzal a céllal, hogy a covid időszakában egy kis játékkal erősítsék a közösségi összetartozás élményét. 2020-ban 87, míg 2021-ben már 100 csomagot tudtak szétosztani a játékban résztvevők között.

A karácsonyi kincsvadászat lényege az lenne, hogy egy kicsit így is együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk – mesélte Krisztián.

-Hirdetés-

A helyszín ismét Kiskőrös városközpontja és a Luther tér környéke lesz, ahová különböző pontokon, felszámozott díszeket rejtenek el, melyet a Petőfi Sándor Művelődési Központban lehet majd ajándékokra cserélni. Azért vezették be ezt a változtatást még tavaly, mert több visszajelzés is azt igazolta, hogy az első évben kihelyezett 87 ajándékcsomagból egy vagy két család halmozott fel. Ezt szeretnék elkerülni idén is, hiszen a céljuk továbbra is az, hogy minél több embernek szerezhessenek meglepetést és örömöt.

Idén testvérük, Sörös László is részt vesz majd az ajándékosztásban (VIRA.HU archív fotó)
Tehát december 18-án délelőtt minden korosztálynak érdemes lesz kilátogatnia a város főterére és bekapcsolódnia a játékba.
(VIRA.HU archív fotó)

A szervezők az ajándéktárgyakat idén is önerőből vásárolják meg, de szeretnék, ha minél többen csatlakoznának a kezdeményezéshez. Azok, akik valamilyen játékkal vagy ajándéktárggyal szeretnének hozzájárulni a karácsonyi „kincsvadászat”-hoz, keressék Sörös Krisztiánt a közösségi oldalán.

Kiemelt kép: (VIRA.HU archív fotó) 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS