Közmeghallgatás Csengődön
2019. március 26-án került megrendezésre Csengődön a közmeghallgatás, ahol Lajter Ferenc, Csengőd Község Önkormányzatának polgármestere tájékoztatást adott az önkormányzat 2018. évi munkájáról, valamint beszámolt 2019. évi terveikről is.
Elmondta, hogy hasonlóan a 2018-as évhez, 2019-ben...
Videóinterjúban számolt be Csengőd polgármestere a település 2024-es évéről
Pivarcsi Csaba polgármester a sikeresen lezárult fejlesztések mellett a településen zajló közösségi életet is méltatta.
Mintegy 500 millió forint összköltségvetésből gazdálkodott Csengőd tavaly. Rövidesen lezárul a közbeszerzési eljárás Csengőd közvilágítás korszerűsítési projektjével kapcsolatban.
Csengőd életében is...
Vezérek, tündöklők, avatárok – az alfa generációról szólt az előadás Csengődön
Gyorsan változó világunkban olykor szükség van olyan kapaszkodókra, ötletekre vagy akár csak más nézőpontokra, amelyek segítenek eligazodni az élet bármely területén. Különösen igaz ez a gyermekeinket érintő kérdésekben, főként az elmúlt évek történései nyomán....
Fókuszban a kókusz – Csengődön járt a kortárs gyermekirodalom két alkotója
A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár jóvoltából szerda délelőtt a csengődi könyvtár vendége volt Bosnyák Viktória írónő.
A pedagógus, lektor és műfordító Dudás Győző illusztrátorral érkezett, akivel közösen mutatták be a Fókuszban a kókusz című...
Tizenöt gólos kiskőrösi győzelem a Csengőd ellen
A Kiskőrösi LC II. csapata május 30-án játszotta le utolsó mérkőzését a megyei III. osztályú bajnokságban. Az együttes a küzdelemsorozat 26. fordulójában hazai környezetben fogadta a Csengőd SE gárdáját, aki ellen nagy gólarányú győzelmet...
Lélegzetvétel – tartalmas programok a csengődi baptista imaházban
A csengődi baptista gyülekezet és a WAFT Alapítvány rendszeresen, változatos témákban és külföldi előadókkal szervez gyermekprogramokat az imaházában. Ezúttal kettő programra is sor került a hosszú hétvégén. Szombaton „Lélegzet” címmel egy dicsőítő és imaalkalomra,...
Hamarosan felújításra kerülhet a csengődi önkormányzati konyha épülete
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatalos közösségi portálján a napokban került fel az a hír, miszerint 260 millió forintból megújul a szociális étkeztetés, valamint fejlesztésre kerül a család-és gyermekjóléti szolgálat a településen. A közelgő beruházásról...
Átadták Csengőd felújított közintézményeit
Két középület is megújulva szolgálja Csengőd lakóit. A polgármesteri hivatal és a művelődési ház felújítása is a TOP Plusz forrásából valósult meg.
Középületei energetikai korszerűsítésébe kezdett Csengőd is. Hétvégén tartották a településen a falunapot, ennek...
Mintegy félszázan szedtek szemetet Csengődön is
Ifj. Kalocsai Ferenc alpolgármester hívó szavára közel félszázan indultak el Csengődön, hogy részt vegyenek Te szedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióban, melynek célja környezetünk megtisztítása a hulladékoktól. A szorgos kezek munkájának eredményeként mintegy...














