Szöllősiné Kata – Aki már óvodás korától a lovas életre készült
A VIRA Magazin minisorozattal kívánja bemutatni olvasóinak a kiskőrösi és környékbeli fiatal vállalkozókat. Ifjú koruk ellenére ők nem költöztek el külföldre vagy a fővárosba (esetleg megjárták, de hazajöttek), hanem itt, városunkban vagy legalábbis a...
Meseország királyt keres
A napköziseimmel közösen megálmodott sorozat ezzel a mai mesével véget ér. Meseország különös birodalmában a gyerekekkel közösen éri meg igazán barangolni.
Ez az utolsó mese az eddigiek összefoglalása kicsit. Egy magyarórán helyettesítettem. Felírtuk a táblára...
A Soltvadkerti Óvodák és Bölcsőde tájékoztatást adott ki napközbeni felügyeletről
A veszélyhelyzet során a gyermekek napközbeni felügyeletével kapcsolatos intézkedésekről szóló 152/2020. (IV. 27.) Korm. rendelet értelmében 2020. május 01. napjától lehetőség nyílik az elrendelt rendkívüli óvodai / bölcsődei szünet idejére a bölcsődés és óvodás korú...
Rendhagyó óvodai beiratkozás a Kiskőrösi Óvodákban
A 2021/2022. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 19/2021. (III.10.) EMMI határozat alapján „Óvodába és általános iskolába elektronikus úton is be lehet iratkozni a 2021/2022. nevelési évre, illetve tanévre.”
A rendelet...
Kézilabda edzőtábor Izsákon: profi edzőkkel, valamint lelkes osztrák és magyar fiatalokkal
Izsák városában július 8-12. között került megrendezésre a 15. jubileumi nemzetközi kézilabda edzőtábor, ahol 50 fiatal sportoló, osztrák és magyar gyerekek közösen edzettek és tanultak a sportág nagyjaitól.
A tábor szervezését és lebonyolítását a...
Évzárót tartottak a legfiatalabb kiskőrösi focisták
A Kiskőrösi LC utánpótlás labdarúgó csapatai közül az U7-es gárda június 20-án tartotta meg szezonzáró összejövetelét. A klub legfiatalabb korosztálya ez, akik az 5-7 éves gyerekeket jelentik. Az eseményre meghívást kaptak a korosztályban focizó...
Gyermek- és ifjúsági jótékonysági könyvgyűjtés
A kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár közösségi oldalán szólította meg az olvasni szerető közönséget jótékonyság céljából.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főkapitánysághoz csatlakozva a Kiskőrösi Rendőrkapitányság azzal kereste meg a könyvtárat, hogy lenne-e a könyvtárnak, illetve az...
A Kiskőrösi EGYMI negyedikesei repüléssel búcsúztak az alsó tagozatos évektől
Felejthetetlen élmény részesei lehettek június 14-én a Kiskőrösi EGYMI negyedik osztályos diákjai. A kiskőrösi repülőtéren, amely az akasztói út mentén található, Vári Gyula műrepülő világbajnokkal, és Winkler Tamás pilótával repülhettek a magasba a gyermekek.
Mindkét...
Elérhető, ingyenes, komplex támogató lehetőségek a Pedagógiai Szakszolgálat berkein belül
Egy picit személyesebb hangvételben szeretnék erről a témáról beszélni, mint más tudósítás esetében. Mert a Pedagógiai Szakszolgálat jelentősége napjainkban pótolhatatlan. A BKM Pedagógiai Szakszolgálat Kiskőrösi Tagintézményét sokan még ma is Nevelési Tanácsadónak nevezik. Ez...
Hatalmas fogások az izsáki Horgásztáborban
Idén is megrendezésre került a hagyományos Horgásztábor, melyet Izsák Város Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálata, valamint az Izsáki Szily Kálmán Könyvtár közösen szervezett meg. A tábor lebonyolításában nagy segítséget nyújtottak a közösségi szolgálatos diákok és...














